Alaptalanok a Siklósi Beatrix antiszemitizmusával kapcsolatot vádak az MTVA vezérigazgatója szerint

Papp Dániel úgy véli, minden rendben van Siklósi kinevezésével, hiszen amikor az M5 csatornát vezette, oda még Köves Slomó is ellátogatott. Az EMIH vezető rabbija viszont kikéri magának a rá való hivatkozást.

Több szervezet, köztük a 21 zsidó szervezetet magában foglaló Zsidó Közösségi Fórum Szövetség (ZSKF) is csatlakozott ahhoz a petícióhoz, amely Siklósi Beatrix, a Kossuth Rádió újonnan kinevezett igazgatójának posztjáról való felmentését követeli. Siklósi ugyanis korábban többször keveredett antiszemita botrányokba.

A Zsidó Közösségi Fórum is csatlakozott a Siklósi Beatrix felmentését kérő petícióhoz – Kibic Magazin

A 21 zsidó szervezetet magában foglaló Zsidó Közösségi Fórum is csatlakozott aHang nyílt leveléhez, amelyben az antiszemita botrányokba keveredő Siklósi Beatrix felmentését kérik a Kossuth Rádió éléről.

A nyílt levél címzettje, Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója a csatlakozó szervezetek közül a Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesületének (NÜB) küldött választ a petícióra, amelyet az MTI szemlézett. Ebből kiderül, hogy Papp szerint „minden vád, amely Siklósi Beatrixot az utóbbi időben a sajtóban érte, alaptalan és elfogadhatatlan”.

“Különösen azért, mert a Siklósi Beatrix által korábban vezetett M5 kulturális csatorna műsorában, többek között maga Köves Slomó vezető rabbi is tiszteletét tette, nem említve semmilyen kifogást, problémát Siklósi Beatrix személyével kapcsolatban”

– jegyezte meg a vezérigazgató, aki arról is biztosította a NÜB-öt, hogy „a közmédia műsorai továbbra is nemre, fajra és felekezethez való tartozásra tekintet nélkül fogják szolgálni miden embertársunk érdekét”.

Köves Slomó a Neokohn megkeresésére reagált Papp kijelentésére. Az EMIH vezető rabbija elmondta:

„Jómagam mind személyesen, mind intézményesen Siklósi Beatrix összes korábbi – és legutóbbi – kinevezéseit elfogadhatatlannak tartom és tartottam. A rám történő nyilvános hivatkozást a leghatározottabban utasítom vissza és kikérem magamnak”.

Köves Slomó arról is beszélt, hogy semmi köze Siklósi megnyilvánulásainak ahhoz, hogy egy rabbit meghívnak a köztévé egyik műsorába, hogy a közelgő peszach ünnepről meséljen, mint ahogy az a felemlegetett M5-ös szereplésben is történt.

A rabbi szerint ugyanis „a közmédia nem a kinevezett szerkesztők és főszerkesztők hitbizománya, hanem a közé”. „Egy vallási vezető meghívása a közmédiába nem személyes szívesség, kegy, hanem közfeladat-ellátás, amit egy felelős vallási vezető feladatának megfelelően a képviselt értékek hirdetésére használ” – tette hozzá Köves Slomó.

Az aHang oldalán közzétett petíciót ugyanakkor már több mint háromezren írták alá, a ZSKF-en és a NÜB-ön kívül pedig csatlakozott a nyílt levélhez a Tiszafüredi Menóra Alapítvány, az Autonómia Alapítvány, a Magyarországi Cionista Szövetség és Tagszervezetei, a Háttér Társaság, illetve a Labrisz Leszbikus Egyesület.

Siklósi Beatrixot január elején nevezték ki a Kossuth Rádió igazgatójának, ami előtt az M5-ös csatornát vezette. 2014-ben az MTVA Vallási, Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt Projektek élére került, de a magyarországi történelmi egyházak akkori vezetői – Erdő Péter, Bölcskei Gusztáv, Gáncs Péter és Heisler András – közös tiltakozásának köszönhetően az MTVA vezetése elvette Siklósitól a vallási műsorokat.

Az antiszemita megjegyzéseiről hírhedt Siklósi Beatrix a Kossuth Rádió új vezetője – Kibic Magazin

Távozik a Kossuth Rádió csatornaigazgatói posztjáról Mucsányi Marianna, adta hírül az MTVA. Helyette az állami rádió első számú embere Siklósi Beatrix lett, aki a kirekesztő, antiszemita megjegyzéseiről hírhedt. Siklósi Beatrix 2003-ban, az Éjjeli Menedék című műsor szerkesztőjeként hívta meg a műsorba David Irvinget, a holokauszttagadás miatt több országból kitiltott és jogerős börtönbüntetéssel sújtott brit történészt, aki többek közt arról beszélt, hogy az 1956-os forradalom „antiszemita pogrom volt” a „zsidó kormány” ellen.

Siklósi korábban antiszemita és rasszista posztokat osztott meg a közösségi oldalán, 2003-ban pedig az Éjjeli Menedék című műsor szerkesztőjeként meghívta a műsorba a holokauszttagadó brit történészt, David Irvinget.

Siklósi kinevezése miatt a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) közleményben tiltakozott. „Siklósi korábbi megnyilatkozásai nem felelnek meg a szakmai és etikai alapelveknek, ezért alkalmatlan arra, hogy a Kossuth Rádió csatornaigazgatója legyen” – írták, és egyben arra kérték az MTVA vezérigazgatóját és a felette kezelői jogokat gyakorló Médiatanácsot, hogy vizsgálja felül Siklósi kinevezését.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp