A Mazsihisz beperelte az EMIH-et annak névváltoztatása miatt

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége szerint összetéveszthetik velük az EMIH-et, amennyiben az használná nevében a Magyar Zsidók Szövetsége kiegészítést.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) közgyűlése december 19-én arról határozott, hogy az EMIH rövid neve a Magyar Zsidók Szövetsége névvel egészüljön ki. A zsido.com tudósítása szerint a névváltoztatást azért javasolta Köves Slomó vezető rabbi, mert szerinte az EMIH “az elmúlt években – a szakrális hitéleten túlmutatva – egyre több területen képviseli az autentikus zsidóság értékeit, fontos hogy ez a szervezet nevében is megjelenjen”.

Heisler András és Köves Slomó a régi szép időkben

A Magyar Zsidók Szövetsége elnevezés azonban eléggé hasonlít a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnevezéshez, ami úgy látszik a Mazsihisz vezetőségének is feltűnhetett, mivel most egy, a saját honlapjukon megjelent közleményben arról tájékoztatnak, hogy

  • a Mazsihisz egyrészt kérelmet nyújtott be a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságára annak érdekében, hogy a tárca – mint nyilvántartó hatóság – utasítsa el az EMIH rövidített nevének „Magyar Zsidók Szövetsége” toldattal való kiegészítését,
  • másrészt pedig a Mazsihisz a névviseléshez való jogának megsértése miatt polgári pert kezdeményezett az EMIH ellen a Fővárosi Törvényszéken.

„Heisler András, a Mazsihisz elnöke és dr. Kunos Péter, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója a kérelmet azzal indokolja, hogy az EMIH névkiegészítése sérti a 2011-es egyházi törvényt és a Polgári Törvénykönyv általános szabályait, mivel a Magyar Zsidók Szövetsége és a Magyar Zsidó Szövetség elnevezés olyan benyomást kelt, mintha az EMIH a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségéhez kapcsolódna” – olvasható a közleményben.

Mint írják, „jogi álláspontjuk szerint a Magyar Zsidók Szövetsége és a Magyar Zsidó Szövetség toldat a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnevezéshez olyan nagy mértékben hasonlít, hogy a két szervezetet a közvélemény összetévesztheti”.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp