Pontos statisztikák nincsenek, de a becslések szerint a rendszerváltás utáni 20-25 évben alijázók nagyjából fele hagyta el Izraelt, derül ki Surányi Ráchel, az ELTE TÁTK Szociológia Doktori Iskoláján készített doktori disszertációjából.
Ez a magas arány szerinte az 1990-es évek eleji „nagy alijának” is köszönhető. A mintámban 23-an voltak, akik az interjú idején Magyarországon éltek és 4-en egy nyugati országban (Ausztria, Németország és Észak-Amerika), írja az izraelinfo.com.
Surányi szerint sokan nem azzal az elhatározással mentek vissza Magyarországra, hogy ott szeretnének maradni, hanem inkább ott ragadtak. További okokat is megjelöltek a visszatérésre. A leggyakoribb indok a szerelem, a karrier és/vagy a pénzügyi megfontolás volt.
Voltak, akiknek állást ajánlottak Magyarországon, vagy nem tudták, mit szeretnének kezdeni az életükkel. Surányi szerint ők többnyire a ’90-es évek eleji „nagy alijával” érkeztek Izraelbe. Jellemző volt rájuk az akkori cionista hév, ami háttérbe szorította a további reális elképzelések kialakítását a jövőről. Ahogy Surányi Ráchelnek az egyikük mesélte, amikor leszerelt a hadseregnél, nem tudta mit kezdjen magával. A terv csak addig tartott, hogy bevonul katonának, de hogy utána mi lesz vele, arra nem gondolt előtte.
A pénzügyi megfontolások is sokszor szerepet játszanak a Magyarországra való visszatérésben, mivel egyesek szerint nehéz megélni Izraelben. Itthon a magyar zsidóság jó gazdasági és társadalmi helyzetben van, míg egy bevándorló ritkán tud jó státuszt elérni egy generáción belül. Sokszor előfordul, hogy a szülő egy saját lakás vásárlásának ígéretével csábítja haza az elvándorló gyereket, ami Izraelben sokak számára elképzelhetetlen.
„Volt, aki kiszámolta, hogy mennyivel járna jobban, ha Magyarországon folytatná egyetemi tanulmányait, és arra jutott, hogy még az IBS is olcsóbb, mint egy izraeli főiskola”, mondja Surányi Ráchel.
Az egyéb motivációk között szerepeltek a zavaró kulturális különbségek, a személyes megfontolások, és az, hogy az illető nem akart katonai szolgálatot teljesíteni.
Több mint 600 magyar zsidó vándorolt ki Izraelbe az elmúlt nyolc évben – Kibic Magazin
2012 óta közel 180 ezer zsidó bevándorló (olé) érkezett Izraelbe. A most közzétett adatok szerint a világ 66 országából jöttek új olék az elmúlt nyolc évben. A Népességi és Bevándorlási Hivatal most közzétett adatai szerint 2012 óta 66 országból összesen 179 849 zsidó vándorolt be (alijázott) Izraelbe.
A disszertáció szerint azonban mindennek ellenére sokan Izraelt egyértelműen a hazájának tartja.
Vagyis hiába nem akarnak Izraelben élni, mégis fontos helyet foglal el az ország a szívükben.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!