Fénysebességű fegyvert fejlesztett Izrael

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Évtizedek óta kísérleteztek Izraelben a lézersugár erejének hadrendbe állításával, s az utóbbi hetekben áttörés született, ugyanis a védelmi minisztérium bejelentése szerint sikerült célpontok megsemmisítésére képes és olcsón üzemeltethető lézerágyút kifejleszteni.   

Az új lézerfegyver átírhatja az eddigi játékszabályokat, mert a fény sebességével csap majd le az Izraelre irányzott lövedékekre: rakétákra, drónokra, aknalövedékekre egyformán.

Várhatóan még fél évig tartanak a laboratóriumi tesztek, melyek után az Elbit Systems és a Rafael nevű hadi technológiai vállalat létrehozza az új fegyver prototípusát. Azt tervezik, hogy az év végén az ország déli részén, a gázai határnál már élesben vizsgálhatják az első, még Fénysebességű fegyvereket fejlesztett Izrael kísérleti eszközöket.

A lézerágyú a tervek szerint alkalmas lesz a 40 kilométernél rövidebb hatótávolságú rakéták és aknalövedékek semlegesítésére, valamint drónok és páncéltörő rakéták kivédésére is. A további fejlesztési tervek olyan lézerfegyvert is felvázolnak, amely a hosszabb hatótávolságról, akár több száz kilométerről, vagyis Szíriából és Libanonból elindított rakéták ellen is hatásos lesz.

Szintén lézervédelemmel kívánják majd ellátni a gyalogos egységeket szolgáló harckocsikat, és egyéb katonai járműveket. A lézerágyú hátránya, hogy optikai mérőeszközei felhős időben nem működnek, azonban a ynet szerint repülőgépekre vagy más légi eszközökre telepítve ezt a hátrányát is kiküszöbölhetik.

Az izraeli légierőnél azt tervezik, hogy a Herkules repülőgépeket már jövőre ellátják ezzel az eszközzel a fejlesztési folyamat részeként. “Álmainkat és vágyainkat követve először közeledünk határozottan egy olyan energiahatékony fegyverrendszer kidolgozásához, amely nem repülő fémdarabokat alkalmaz” – nyilatkozta Dubi Oszter, a fegyvert kifejlesztő csoport vezetője a lapnak.

Az új, lézeres védelmi rendszer várhatóan rövid távon kiegészíti majd a már kiépített rakétaelfogó rendszereket, a többi között a Vaskupolát. A védelmi tárcánál fontosnak tekintik a lézereszköz gyors kifejlesztését, mivel  mindössze egy-két dollárba kerül majd vele egy lövés, míg az eddigi eszközökkel több ezer dolláros elfogó-rakétákat indítanak útnak az ellenséges célpontok ellen.

Az új fegyver úgy működik, hogy a nagy teljesítményű lézernyaláb befogja a rakétát, felmelegíti, és a lövedék néhány pillanat alatt megsemmisül. A lézerágyú további előnye, hogy soha nem fogy ki belőle a lőszer, mint az eddigi, hagyományos, elfogó rakétákkal működő rendszereknél.

Miközben egy 300 kilométerről érkező rakéta elleni elfogó-rakétának körülbelül 5 perc repülésre van szüksége, amíg eléri az ellenséges rakétát, és rövidebb távolságok esetén is több másodpercre vagy egy percre van szükség, addig a lézerágyú a fény sebességével szinte azonnal eléri és eltalálja a célt.

A védelmi minisztérium kutatási és fejlesztési igazgatója, Janiv Rotem dandártábornok elmondta, hogy eddig mintegy százmillió sékelt (csaknem 8,5 milliárd forint) fektettek be a fegyver fejlesztésébe, és Izrael határainak lézerfegyveres védelme kiépítésének költségei több százmillió sékelbe fognak majd kerülni.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp