Bojkottálja a jeruzsálemi holokauszt-megemlékezést a lengyel államfő

Andrzej Duda bejelentette, hogy nem vesz részt a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet január 23-i Holokauszt Világfórumán, amelyen megemlékeznek az auschwitzi koncentrációs tábor 75 évvel ezelőtti felszabadításáról.

Andrzej Duda a lengyel miniszterelnökkel, Mateusz Morawieckivel közösen tartott sajtóértekezleten tudatta döntését. A két politikus a Duda kezdeményezésére összehívott kabinettanács ülése után lépett a sajtó elé. A rendkívüli ülésen a kormánytagok az államfő vezetésével az auschwitzi haláltábor felszabadításának január 27-én esedékes évfordulójának nemzetközi vonatkozásairól, valamint a közel-keleti helyzetről tanácskoztak.

Jeruzsálembe érkeznek a világ vezetői Auschwitz felszabadításának 75. évfordulójára – Kibic Magazin

A holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából rendeznek nagyszabású megemlékezést januárban a jeruzsálemi Jad Vasemben. Több ország vezetője már jelezte részvételi szándékát. A német, az osztrák, az olasz és a francia elnök már megerősítette a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából megrendezésre kerülő eseményen való részvételét. A Jad Vasemben január 27-én fognak megemlékezni a világ vezetői az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 75.

Andrzej Duda kifogásolta, hogy az auschwitzi náci német megsemmisítő tábor felszabadításának 75. évfordulója, a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából tartandó jeruzsálemi rendezvényen tervek szerint felszólal Vlagyimir Putyin orosz elnök, továbbá a német és a francia államfő, valamint az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok képviselői, miközben Lengyelország államfője – az ennek érdekében tett diplomáciai lépések ellenére – nem kapott ilyen lehetőséget.

Duda emlékeztetett arra, hogy Auschwitz áldozatai közül a legtöbb, hárommillió ember, lengyel állampolgár volt.

Döntése fontos vonatkozásaként kiemelte, hogy az utóbbi időben Vlagyimir Putyin „a történelmi igazságnak teljesen ellentmondó” kijelentéseket tett Lengyelország második világháborús szerepéről. Ezzel arra utalt, hogy Putyin nemrégen kétségbe vonta az 1939 augusztusában kötött szovjet-német Molotov-Ribbentrop-paktum jelentőségét a második világháború kirobbantásában. A paktum titkos záradékával összhangban a Szovjetunió 1939. szeptember 17-én megtámadta Lengyelországot. Az orosz elnök emellett „antiszemita disznónak” nevezte a háború előtti berlini lengyel nagykövetet.

Mateusz Morawiecki miniszterelnök ebben a vonatkozásban valószínűnek nevezte, hogy Moszkva az elkövetkező hónapokban további provokációkat hajt végre, destabilizálni próbálja Lengyelországot. Ezért a kabinettanács „különféle hibrid támadások” megelőzéséről is egyeztetett – mondta.

Duda elmondta továbbá: Auschwitz felszabadításáról a 75. évforduló napján, január 27-én a volt haláltáborban fog megemlékezni több ország államfőjével és túlélőkkel együtt. Kilátásba helyezte, hogy az auschwitzi emlékhelyen leróják tiszteletüket a vörös hadsereg azon katonái előtt is, akik 1945-ben (miután a németek a tábort nagyrészt evakuálták) „a haláltáborban még megmaradt foglyok felszabadításáért harcoltak”, valamint megemlékeznek az ott korábban meggyilkolt orosz foglyokról.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp