-
HITLER LELKES HÍVEI VOLTAK, MA GIGAVÁLLALATUK VAN A német Reimann-család vagyonát 33 milliárd euróra, azaz közel 11 ezer milliárd forintra becsülik. Az érdekeltségükbe tartozik vagy tartozott a Calgon, a Jacobs, a Gucci parfüm, a Durex, a Wella vagy a Dr Pepper márka. A família most több százmillió eurót fordít kárpótlásra és demokráciára nevelésre. 2019-12-30 18:43
-
NETANJAHU ELSÖPRŐ GYŐZELMET ARATOTT A LIKUD ELŐVÁLASZTÁSÁN A párt belső elnökválasztásán a több mint 116 ezer szavazásra jogosult tag 49 százaléka vett részt a viharos időjárás ellenére, nagyrészt azért, hogy kiálljanak a pártot 2005 óta vezető Benjámin Netanjahu mellett, akit per fenyeget korrupcióért, csalásért és közhivatallal való visszaélésért. 2019-12-30 14:34
-
DONALD TRUMP: KI KELL IRTANI AZ ANTISZEMITIZMUS ÖRDÖGI SORSCSAPÁSÁT A New York államban egy rabbi otthonában elkövetett késeléses merényletre reagálva az elnök hangsúlyozta, hogy a Hanukka ünnepének hetedik éjszakáján elkövetett antiszemita támadás “rémséges” volt. 2019-12-30 11:10
-
MAGYAR HOLOKAUSZTTÚLÉLŐKET IS KITÜNTET A BRIT URALKODÓ ÚJÉV ALKALMÁBÓL Színészek, politikusok, zenészek mellett magyar holokauszttúlélők is szerepelnek a brit uralkodó által újév alkalmából magas elismerésben részesítettek listáján. 2019-12-30 08:10