A gázai rakéták által sújtott városban állították fel Izrael legnagyobb hanukiáját

Az izraeli Szderot városában állították fel a térség legnagyobb hanukai lámpását, amely korábban Hollandiában hirdette az Izrael-melletti kiállás és az antiszemitizmus elleni küzdelem fontosságát.

Hollandiából érkezett az a 12 méter magas, öttonnás, Dávid-csillag alakú hanukia, amelyet a vasárnap este kezdődő ünnep alkalmából állítottak fel az Izrael déli részén található Szderotban. Az óriás hanukiát a hollandiai Keresztények Izraelért elnevezésű szervezet ajándékozta a városnak, és a Szochnut segítségével érkezett meg arra a helyre, ahol nyolc napig fogja hirdetni a hanukai csodát.

A Szochnut elnöke, Isaac Herzog elmondta, azért esett a választás pont Szderotra, hogy ezzel fejezzék ki támogatásukat a Gázai-övezet közelében élőknek az Izraellel szimpatizáló szervezetek. 

Az óriás hanukiát hét évvel ezelőtt készítették Hollandiában, ahol már több helyen is – például a hágai Béke Palotával szemben – felállították az ünnepi időszakban. A keresztény szervezet tagjai ezzel mutatták meg ugyanis Izrael melletti kiállásukat, illetve hívták fel a figyelmet az antiszemitizmus elleni küzdelem fontosságára.

(Jediot Achronot)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp