Zsidó szavazatok miatt veszített a Munkáspárt Nagy-Britanniában?

A londoni expolgármester, korábbi Munkáspárt-tag Ken Livingstone szerint a zsidók elpártolása okozhatta a brit baloldal 1935 óta nem látott történelmi vereségét.

A londoni expolgármester, aki egyébként régebben Jeremy Corbyn szövetségese volt a pártban azt mondta, hogy a pártelnöknek a párton belüli antiszemitizmust „jóval korábban kezelnie kellett volna, mint azt megtette”, , írja az Independent.

Corbyn nem tett semmit az antiszemitizmus ellen, sőt, nemrég az év legantiszemitább emberének választotta őt a Wiesenthal Központ, és ez komoly támadási felület volt a párttal szemben.

Jeremy Corbyn

Többek között a párt korábbi EP-képviselője, Mary Honeyball is otthagyta a szervezetet, mivel szerinte „szégyenszemre a Munkáspárt vezetősége megközelítőleg sem tett eleget, hogy megtisztítsa a pártot antiszemita tagjaitól”.

A brit főrabbi eközben  a Munkáspártban meggyökerező méregről beszélt, és a brit zsidó körében készített felmérés szerint csak a 6 százalékuk tervezett a Munkáspártra szavani. A Jewish Chronicle nevű brit zsidó lap pedig a választások előtt kifejezetten kérte a zsidókat, hogy ne szavazzanak Corbynra. A kutatás szerint a brit zsidó 47%-a nyilatkozott úgy, hogy Corby győzelme esetén megfontolja a kivándorlást Izraelbe.

Ezen vádakat Corbynnak akkor sem sikerült rendeznie, mikor Andrew Neillel, a BBC legendás műsorvezetőjével a választás előtt leült egy félórás interjúra. A újságíró hosszasan faggatta Corbynt arról, hogy bocsánatot fog-e kérni a brit zsidóktól az antiszemitizmus párton belüli kezelése miatt, de a pártelnök ezt nem tette meg. Ehelyett úgy fogalmazott, olyan társadalmat szeretne, ahol mindenki biztonságban érzi magát, és elfogadhatatlannak tartja a rasszizmus minden formáját, legyen szó iszlamofóbiáról vagy antiszemitizmusról.

Livingstone-t egyébként szintén antiszemita megjegyzései miatt zárták ki korábban a kormányból. 2016-ban egy interjúban úgy fogalmazott: „amikor Hitler megnyerte az 1932-es választásokat, az ő álláspontja az volt, hogy a zsidókat Izraelbe kell költöztetni. Ő támogatta a cionizmust mielőtt megőrült és megölt volna hatmillió zsidót”.

Ezen kívül úgy véli, hogy „az izraeli lobbi” jól irányított gyűlöletkampányt folytat annak érdekében, hogy az Izrael politikáját kritizálókat antiszemitának nevezze. Végül 2018-ban már önként bejelentette kilépését a Munkáspártból, miután tagsága szerinte terhes volt a toryk leváltását illetően.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp