Magyarország egyetlen zsidó független színháza is részt vett azon a több ezer fős tüntetésen, amelyet a kormány Országgyűlés előtt lévő kulturális törvényjavaslata ellen szerveztek hétfőn, Budapesten.
A Katona József Színház által szervezett megmozduláson a résztvevők teljesen megtöltötték a Madách teret, a tömeg miatt korlátozni kellett a Károly körút forgalmát is.
A demonstráción Karácsony Gergely főpolgármester hangsúlyozta: a színpad, ahogy a kultúra is, nem a politikusoké, hanem a művészeké és a közönségé.
“Amikor a színházak szabadságát védjük, akkor a város szabadságát védjük. Ez a mi jogos önvédelmünk” – fogalmazott a politikus, aki szerint hiába szavazza meg a javaslatot a parlament, az nem törvény lesz, hanem diktátum. Karácsony Gergely szerint a törvényjavaslat egy kísérlet megbosszulni, hogy a kormánypártok elvesztették Budapestet. A főváros meg fogja védeni a színházait, művészeit és a szabadságát – emelte ki a főpolgármester.

A tüntetésen Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója hangsúlyozta: a törvényjavaslat ellen minden tiszta lelkiismerettel rendelkező magyar embernek fel kell lépnie.
A színház alapvetően kritikus és ellenzéki, mert ha nem, akkor unalmas és hazug – emelte ki Pintér Béla, a Pintér Béla és Társulata alapítója, aki beszédében a kormánypártokat szólította meg.
A tüntetésen felszólalt Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója; Fullajtár Andrea, a Katona József Színház színésze; Barda Beáta, a Trafó Kortárs Művészetek Háza ügyvezetője, valamint Farkas Franciska színésznő is.
A Gólem későbbre halasztotta aznapi előadását
A Gólem Színház, Magyarország egyetlen zsidó független színháza szintén szolidaritását fejezte ki a tüntetőkkel. A kedd esti előadásukat 20 órakor kezdték meg az eredeti 19 óra helyett, hogy minden nézőt arra biztassanak ezzel is, hogy vegyen részt a demonstráción, amelyen ők is ott voltak. Az előadás után pedig hasonló képet posztoltak a színpadról és a nézőtérről, mint amit a Katona József Színház művészei tettek közzé néhány nappal ezelőtt tiltakozásul a tervezett kulturális törvénymódosításokra.
Schmied Zoltán, Radnai CSilla, Borgula András és a közönség a december 9-i Ismerős történet előadása után
Az új kulturális törvénytervezet ellen a Független Előadó-Művészeti Szövetség online petíciót indított el, amit már 50 ezren írtak alá – mondta el a demonstráción Boross Martin színházi rendező. A demonstráción felolvasták egy több mint 100, 30 évnél fiatalabb színművész által aláírt nyílt levelet is, amely többek között érdemi szakmai egyeztetést követelt bármilyen színházat érintő törvénymódosítás előtt.
A tüntetés az esemény leírása alapján azért indul, mert a kormány által készített törvényjavaslat súlyosan sérti a színházi szakma autonómiáját. A javaslat többek között beszántaná a Nemzeti Kulturális alapot, megszüntetné a független színházak működési támogatását és az önkormányzati fenntartású színházakban a kormány kezébe adná az igazgató kinevezési jogát.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!