Német-zsidó szépségkirálynő kampányol az európai antiszemitizmus ellen

A kampány a december 10-i Emberi Jogok Napján kezdődik és a Szolidaritás Napján ér véget.

Tamar Morali, a Miss Germany Cooperation nevű német szépségverseny első zsidó résztvevője lesz az arca a Salom nevű kampánynak, amely a Németországban és Európa más területein az elmúlt években terjedő rasszista és antiszemita megnyilvánulások ellen kívánja felemelni a szavát. A kampány december 10-én, az Emberi Jogok Napján kezdődik, írja a jpost.com.

Morali számos népszerű német közéleti személyiséget kért fel, hogy támogassák a munkájában. Morali elmondta a Jerusalem Postnak, hogy már régóta foglalkoztatta, hogyan lehetne tenni az antiszemitizmus ellen. Végül arra jutott, hogy a népszerűségét tudja leginkább erre a célra használni.

„Sokkal hatékonyabbnak tartom a zsidó szervezetek beszámolóinál, ha Németország legnagyobb influencereit vonjuk be a kampányba, és ha ők beszélnek erről a témáról, így olyanokhoz is eljuthatunk, akik korábban sosem hallottak az antiszemitizmusról”, tette hozzá.

A kampány során a sztárok Salom feliratú pólót viselnek majd az Instagramon, és közzétesznek egy nyilatkozatot a rasszizmusról vagy az antiszemitizmusról.

Morali ezen kívül azt szeretné, ha minél többen csatlakoznának hozzájuk, megosztanák a történeteiket, és ők is feltennének magukról képet  Salom feliratos pólókkal az Instagramra.

„Senkinek nem szabadna szégyenkeznie a származása, a hite vagy a szerettei miatt. Senkinek nem kéne félnie attól, hogy valamiben más, mint a többiek. Senkinek nem szabadna eltitkolnia a véleményét. Álljunk ki mindannyian a béke nevében”, jelentette ki Morali.

Morali Németországban született, Karlsuhében, majd Bécsbe költözött nyolcéves korában. A szülei azt akarták, hogy hagyományos zsidó nevelést kapjon és ezt Bécsben könnyebb volt megvalósítani. A modell most Izraelben él, és egyetemre jár Herzlián.

Morali elmondta, fontos számára, hogy a zsidókat képviselje, ugyanakkor azt is szeretné hangsúlyozni, hogy a német és az osztrák társadalmak nagyon nyitottak. „Büszke vagyok arra, hogy német zsidó lehetek”, jelentette ki, és hozzátette: a náci múltat nem szabad elfelejteni, de ma a zsidó közösség erős és nagy tiszteletnek örvend Németországban.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp