Holokauszt áldozatok hamvait állították ki aktivisták Berlinben

Azóta a német aktivisták már bocsánatot kértek az akcióért, írja a CNN.

A német aktivisták a Reichstag elé állították fel azt az urnát, ami állítólag a holokauszt áldozatainak maradványait tartalmazta. A Zentrum for Politische Schönheit (Központ a politikai szépségért) azt nyilatkozta, a szélsőjobboldal szélsőségeit akarták hétfői akciójukkal kihangsúlyozni. Az átlátszó urnát azóta fekete szalaggal körberagasztották és nem láthatóvá tették.

A ZPS állítása szerint az urna tartalmát a németországi náci táborok és a nácik által elfoglalt Lengyelország közelében lévő területek gátjaiban, folyóiban és mezőin fedezték fel.

Az urna kiállítása után nem sokkal erős kritikák érték őket a vallási vezetőktől és emlékhelyi szervezőktől, az urna ugyanis sértette az elhunyt családtagok emlékét és a meggyilkolt emberek békéjét.

A ZPS először ironikusan reagált a kritikákra, aztán belátták, hogy hibát követtek el. Bejelentették, hogy nem állt szándékukban a halottak és azok családjának megsértése, és hogy felfüggesztik az oszlop láthatóságát. Elmondásuk szerint egyébként kaptak pozitív visszajelzéseket is rokonoktól, akik üdvözítették az akció üzenetét.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp