Jótékonysági főzés a Zsidó Előadóművészeti Központ és a Gólem Színház javára! A Jurányi Házban december 11-én mindenki hozzájárulhat a a megvásárolt ételekkel ahhoz, hogy 2020 őszétől megnyílhasson Budapesten Európa első ilyen helyszíne.
A tervek szerint új helyen, a Zsidó Előadóművészeti Központban kezdi meg működését a Gólem Színház a 2020/2021-es évadban. A helyszín a Csányi u. 3. szám alatt egykor mézeskalács műhelyként és pékségként működő közel 500 négyzetméteres tér, amelynek felújításához azonban még 70 millió forintot szükséges összegyűjteniük pályázatokból, magántámogatóktól és közösségi finanszírozásból.
Ehhez igyekszik hozzájárulni a Jurányi Ház a jövő héten szervezett főzéssel, és ebben segíthet minden civil ember, aki fontosnak tartja a Gólem Színház munkáját, valamint azt, hogy megnyílhasson Európa első Zsidó Előadóművészeti Központ.

December 11-én, 12 és 14 óra között várnak mindenkit egy ebédre a Jurányi Suterene-be (Jurányi Inkubátorház, 1027 Bp. Jurányi utca 1-3.). Az ételek megvásárlásával bárki hozzájárulhat a Zsidó Előadóművészeti Központ megvalósulásához és egy független társulat továbbfejlődéséhez.
Jótékonysági menüsor:
– borsóleves
– currys csirke rizzsel
a vegetáriánus változat:
– currys csicseriborsó rizzsel
Az ajánlott összeg: 1500 Ft
További információ az esemény Facebook oldalán
https://www.facebook.com/events/594845511270008/?active_tab=about
Itt írtunk még a Zsidó Előadóművészeti Központról
https://akibic.hu/2019/09/10/europaban-elsokent-lesz-zsido-eloadomuveszeti-kozpont-budapesten/
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!