Lágerruhában korcsolyázott az orosz jégtáncos

A nemzetközi korcsolyaszövetség elnézést kért.

Éles kritikák érték Anton Sulepovot, miután az auschwitzi koncentrációs tábort idéző ruhában mutatta be versenyszámát.

A ruha félig fekete-fehér csíkos volt egy sárga csillaggal, a ruha másik fele pedig a koncentrációs táborok náci őreinek egyenruhájára emlékeztetett. Sulepov két alkalommal is viselte a ruhát az idei szezon elején, miközben a Schindler listája című holokauszt-film zenéjére adta elő kűrjét.

De a botrány akkor érte el a csúcspontját, amikor ezt a ruhát javasolta a nemzetközi jégkorcsolya szövetség a 2019-es év legjobb jégkorcsolya kosztümjének díjára.

A szövetség azóta elnézést kért, és azt állította, hogy tévedésből került a listára a sportoló egy másik ruhája helyett.

Az egyik rajongó a kétkedésének adott hangot az érvekkel kapcsolatban, és azt kérte a szövetségtől, hogy ne engedje Sulepovot fellépni ebben a dresszben.

„Ez nem egyszerűen sértő, hanem nevetséges jelmezzé degradálja a népirtást, és ezt maguk jóváhagyják”, érvelt.

Nem ez az első eset, hogy egy jégtáncost kritika ért, amiért zsidó ikonográfiát használ a koreográfiájában, miközben a Schindler listája című film zenéjére táncol.

Satoko Miyahara japán táncos is a film egyik dalára táncolt és egy Dávid csillagot imitáló dresszt viselt egy 2019-es nemzetközi versenyen az USA-ban. Később változtatott a design-on.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp