Közel négyezren vettek részt a 8. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon

Véget ért a 8. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál, ahol a zsidó kultúrát, életmódot, tradíciót bemutató, az elmúlt években megjelent filmek legjavát mutatták be.

November utolsó napjaiban több mint húsz filmre és kísérőprogramra, beszélgetésre ülhettek be az érdeklődők a Művész és Puskin mozikban. A fesztiválra egyebek mellett az Egyesült Államokból, Németországból, Mexikóból, Izraelből, Franciaországból és Magyarországról érkeztek filmek, derül ki a fesztivál közleményéből.

Részlet a 93Queen című filmből

Érdekesség, hogy vasárnap a Zsifin volt A Pásztor című második világháborús magyar film díszbemutatója. A fesztivál közönségdíjas játékfilmje a francia Hajnali ígéret, dokumentumfilmje pedig az amerikai 93Queen lett.

„Számomra évről évre kiderül: a mozi él és virul, és hiába az otthoni filmnézés kényelme vagy a nagy franchise-ok ereje, ha körülnézünk Budapesten, egyre több, a Zsifihez hasonló méretű, tematikus filmfesztivált látunk, amelyek megtalálják a közönségüket” – mondta Fritz Zsuzsa, a fesztivált és az eseményt szervező JCC Budapest – Bálint ház igazgatója. 

Anyuci szeme fénye – Kibic Magazin

Romain Gary, a legismertebb XX. századi francia író életéről készült filmben központi szerepet kap az édesanyjával való kapcsolata, aki szinte belekényszerítette sikereibe. A Hajnali ígéret a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál nyitó előadása, és még több más időpontban kerül vetítésre. “Nem szabadna, hogy bárki ennyire szeressen.

„Mi nem versenyzünk sem a szuperhősökkel, sem a nagyobb filmfesztiválokkal. Leginkább egy közösségi eseményként gondolunk erre a fesztiválra: a filmek, a vetítések utáni találkozások közelebb hoznak egymáshoz minket, akik ebben a városban élünk, vagy éppen kultúrákat, vallásokat, érzéseket és indulatokat. Összehoznak bennünket, a közösség tagjait egy jó együttgondolkodásra, Izraelről, zsidóságról, nevetésre vagy sírásra, vagy csak egyszerűen egy jó beszélgetésre” – tette hozzá.

2020-ban az eddigi nyolc alkalomhoz hasonlóan november végén, számos újdonsággal várja majd az érdeklődőket a 9. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál.

A 8. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál szervezője a JCC Budapest – Bálint Ház. A filmfesztivál a Judafest – A zsidó kultúra ünnepe rendezvénysorozat része. A rendezvény fő támogatója a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány, a The American Jewish Joint Distribution Committee (JDC) magyarországi szervezete.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp