Szombaton is nyitva tart a McDonalds’ a tel-avivi repterén

Ráadásul a Ben-Gurion Reptéren működő McDonalds’ ehhez még a kóserségi pecsétet is megkapta Izrael Főrabbinátusától.

Az étterem megkapta a működési engedélyt, kóser lesz és kifejezetten azt a célt szolgálja a szombati nyitva tartás, hogy kóser étellel lássa el a szombaton érkező és távozó utasokat, írja a The Jeshiva World.

A McDonalds’ megkereste a Zomet Intézetet, hogy segítséget kérjen abban, miként tudnak a vallási szabályokhoz igazodva működni. A Zomet elsősorban abban jártas, hogyan lehet az IT és elektromos berendezések használatát a halachikus törvényekkel összeegyeztetni.

A McDonalds’ a következő tanácsokat kapta:

– le kell venni a hűtők ajtajainak szenzorait

– be kell programozni a melegítő berendezéseket szombatra, hogy egész nap automatikusan működjenek

-néhány gépet le kell takarni illetve le kell zárni, nehogy szombaton ki-bekapcsolják őket

– az ételeket házon kívül kell elkészíteni, és csak szombaton csak melegíteni szabad az ételeket úgy, hogy nem változtatnak a hőmérsékleten.

Pillanatnyilag egy peres ügy van folyamatban az Izraeli Főrabbinátussal szemben a Legfelsőbb Bíróságon, amiért Izraelben működő hoteleknek adtak engedélyt ahhoz, hogy szombaton is működhessenek kóserségi pecséttel.

Egy jeruzsálemi étterem pedig azért perelte be a Főrabbinátust, mert kósersági igazolást szerettek volna a szombati nyitvatartásukhoz. Az ételeket nem főzik, csak melegítik, és voucherekkel lehet fizetni szombat bejövetele előtt.

A Főrabbinátus azonban nem adott ki engedélyt az étteremnek a Legfelsőbb Bíróságnál folyamatban lévő ügye miatt.

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp