Niedermüller: Zsidó honfitársaink tragédiája mindannyiunk tragédiája

75 éve állították fel a pesti gettót, ebből az alkalomból tartottak megemlékezést az Erzsébetvárosban.

Niedermüller Péter, erzsébetvárosi polgármester a VII. kerületi egykori gettó területén lévő Klauzál téren, az önkormányzat megemlékezésén azt mondta: Zsidó honfitársaink tragédiája mindannyiunk tragédiája, a magyar történelem legsötétebb időszaka. Nem elég csöndben emlékezni, hangosan el kell mondanunk, mi az, ami 1944-45 telén Budapesten történt.

Niedermüller Péter

El kell mondani, hogy itt, a Klauzál téren, ahol ma már gyerekek játszanak, fociznak, több ezer ember vesztette leírhatatlan körülmények között az életét. El kell mondani, hogy “ez a tér nem egyszerűen egy tér Budapesten, hanem ez a tér a halál, a pusztulás, az embertelenség tere” – fogalmazott.    Egy társadalmat, egy demokráciát mindenekelőtt az minősít, ahogyan az a kisebbségekkel, a másként gondolkodókkal, a mássággal bánik – mondta a polgármester, hozzátéve: egy nemzetet nem az egyformaság, nem az “egy vérből valók vagyunk” mítosza, hanem sokkal inkább sokféleség, a sokféleség tiszteletben tartása tesz naggyá és erőssé.

Ezt különösen határozottan kell mondanunk ma, amikor az antiszemitizmus megint terjed Európában – hangoztatta.

Niedermüller Péter lesújtónak nevezte, hogy “vannak az országban magukat történésznek gondoló emberek, akik szerint a zsidók Kamenyec-Podolszkijba történő deportálása idegenrendészeti eljárás volt”. Lesújtó az is, hogy vannak, akik szobrot állítanak a nyíltan antiszemita Prohászka Ottokárnak és Nyírő Józsefnek, vagy éppen annak a Kornis Gyulának, aki szerint a zsidóság megrontotta a magyarság szellemét – fogalmazott.

A polgármester hangsúlyozta, meg kell mutatnunk, hogy volt és van egy másik Magyarország, amely érzi a múlt bűneinek a terhét, érzi a felelősségét a múltért, de a jövőért is.

Niedermüller Péter emlékeztetett: az akkori kormány 1944. november 18-án közölte a Zsidó Tanács képviselőivel, hogy gettóba kell vonulniuk a zsidóknak, és november 29-én napvilágot látott a belügyminiszteri rendelet a gettó létrehozásáról Erzsébetvárosban. December 10-ére az egész gettónak kijelölt területet lezárták a nyilasok. A következő hónapokban sok tízezer zsidó honfitársunk élt és halt meg rettenetes körülmény között a gettóban – mondta a polgármester.

A megemlékezésen Kardos Péter főrabbi a meggyalázottakért, a megkínzottakért, a megszégyenítettekért és a meggyilkoltakért mondott imát.

Ezt követően a jelenlévők – köztük Karácsony Gergely főpolgármester és Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke – gyertyákat gyújtottak és elhelyezték a megemlékezés köveit.

Középen: Heisler András
  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp