Brit főrabbi: Hazugság, hogy a Munkáspárt mindent megtesz az antiszemitizmus visszaszorításának érdekében

Ephraim Mirvis szerint hiába hirdetett választási programot a rasszizmus és a vallási kirekesztés ellen a brit Munkáspárt, mindez csak „hazug képzelgés”.

Külön választási programot hirdetett kedden a rasszizmus és a vallási kirekesztés ellen a brit Munkáspárt. A legnagyobb brit ellenzéki erőt ugyanakkor súlyos bírálattal illette szintén kedden megjelent cikkében Ephraim Mirvis, a 300 ezres lélekszámúra becsült brit zsidó közösség országos főrabbija, aki szerint „hazug képzelgés”, hogy a Munkáspárt mindent megtesz a zsidóellenes rasszizmus visszaszorítására.

Ephraim Mirvis rabbi

Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője a rasszizmus elleni programot ismertető keddi beszédében kijelentette: az antiszemitizmus minden formája hitványság, és ilyesminek nincs semmi helye a modern Nagy-Britanniában. Corbyn szerint ha a Munkáspárt a december 12-i előrehozott parlamenti választáson kormányra kerül, semmiféle formában nem fogja eltűrni az antiszemita megnyilvánulásokat.

A rasszizmus elleni fellépést és a vallási egyenlőséget meghirdető program szerint a Labour kormányra kerülve törvénymódosítást hajtana végre, amely minősített bűncselekménnyé nyilvánítaná a vallási intézmények elleni támadásokat. 

A munkáspárti kormány együttműködést kezdeményezne a közösségi médiaportálokkal az online felületeken megjelenő antiszemita propaganda terjedésének megállítása végett, független vizsgálatot indítana a szélsőjobboldali szerveződések jelentette fenyegetés feltárására, és biztosítaná, hogy a közoktatási tantervben szerepeljen a holokauszt, a rasszizmus, az antiszemitizmus, az iszlámgyűlölet és az idegengyűlölet történetének oktatása.

Ephraim Mirvis főrabbi a The Times című konzervatív brit napilap keddi kiadásában megjelent, komoly feltűnést keltő írásában ugyanakkor annak a véleményének ad hangot, hogy a Munkáspárt vezetése „teljességgel elégtelen” válaszintézkedéseket tett a párton belül tapasztalható antiszemita megnyilvánulásokra.

A brit zsidó közösség hitetlenkedve figyeli, ahogy a Labour vezetésének támogatói üldöztetésnek teszik ki az antiszemita jelenségek ellen fellépő munkáspárti képviselőket, párttagokat, sőt a párt adminisztratív tisztviselőit is – áll a főrabbi írásában.

Az antiszemitizmus miatt nem szavaz több brit közéleti szereplő a Munkáspártra – Kibic Magazin

A közelgő előrehozott választás kapcsán 24 ismert brit közéleti személyiség írt nyílt levelet, amiben közlik, nem szavaznak a Munkáspártra annak antiszemitizmusa miatt. A jövő hónapban előrehozott parlamenti választást tartanak Nagy-Britanniában. Ezzel kapcsolatosan jelent meg egy 24 ismert brit közéleti személyiség által aláírt nyílt levél a Guardian című lapban.

Ephraim Mirvis szerint nem egyeztethető össze a brit értékekkel az a mód, hogy a Munkáspárt vezetése a zsidóellenes rasszista megnyilvánulásokat kezeli, és „hazug képzelgés” az az állítás, hogy a Munkáspárt mindent megtesz e megnyilvánulások visszaszorítására és minden egyes ilyen esetet már kivizsgált. A zsidó vallási vezető szerint most is legalább 130 lezáratlan ilyen ügy van, némelyik ezek közül hosszú évekre nyúlik vissza, és több ezer az olyan esetek száma, amelyeket bejelentettek ugyan, de soha nem vizsgáltak ki.

A brit zsidóság két vezető érdekképviseleti csoportja, a Board of Deputies of British Jews és a Jewish Leadership Council már tavaly rendkívül erőteljes bírálatokat megfogalmazó közös nyílt levelet tett közzé. A felhívás szerint Jeremy Corbyn „a zsidó közösségekkel szemben ösztönösen ellenséges szélsőbaloldali világnézettel azonosult”, barátjának tartja a zsidók ellen terrortámadásokat elkövető Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezetet és részt vesz a milíciát támogató londoni demonstrációkon.

A levél szerint Corbyn „akarva-akaratlanul annak az antiszemita politikai kultúrának a zászlóvivőjévé vált, amely Izrael megszállott gyűlöletére, összeesküvés-elméletekre és álhírekre alapozódik”.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp