Antiszemita plakátok jelentek meg Budapest utcáin

Izraeli zászlóval a hátuk mögött látható két Indexes újságíró a köztereken megjelent plakátokon, amelyen többek között az Index – Konstans rinyálás, látens magyarellenesség, hazaárulás feliratok olvashatók. Egyelőre nem tudni, ki készítette a plakátot.

Az esetre a 444.hu hívta fel a figyelmet. A lap szerint a két újságíró nem véletlenül lett kiválasztva, mivel hetek óta hadjárat folyik ellenük: ellenük a kormánymédiában és a Mi Hazánk köreiben. Miklósi Gábor megírta, hogy a Puskás Aréna megnyitóján nem állt fel, amikor a Nélküled című dalt játszották, Dezső András pedig egy videómontázsban összevágta a szám egy koncertfelvételét és menekültekről készült képeket.

Vannak itt a határainkon túlról? Föl a kezeket!

Vannak itt a határainkon túlról? Föl a kezeket! – Coub – The Biggest Video Meme Platform by Dezső András

Ezután a Fidesz-médiavilág különböző fórumain nevezték ki idegennek őket, majd kapcsolt a Mi Hazánk, és közölték, hogy feljelentik az Indexet, mert „a magyar nép ellen uszítanak”. A két vonal pedig összekapcsolódott: csütörtök reggel a közmédiában hosszú alákérdezős interjúban fejthette ki véleményét az ügyről a „radikális” „ellenzéki” politikus, Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke.

A plakátok hétvégén jelentek meg az utcákon, amelyről először Panyi Szabolcs, a Direkt 36 újságírója, és posztolt róla Twitteren.


Később Izrael budapesti nagykövetsége is közölte, hogy szigorúan elítélik a posztert, amit antiszemita és Izrael-ellenes támadásnak tartanak.

„Nincs helye a rasszizmusnak, a felbujtásnak és a gyűlöletnek a párbeszédben. Biztosak vagyunk abban, hogy a megfelelő magyar hatóságok el fogják tüntetni ezeket a plakátokat”, írják.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp