Netanjahu puccskísérletnek nevezte az ellene való vádemelést, nem mond le

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök puccskísérletnek nevezte csütörtök este az ellene előzőleg bejelentett vádemelést, és korábbi kijelentéseit megerősítve közölte, hogy nem mond le.Televíziós beszédében az ügyvivő kormányfő elfogultsággal vádolta meg a nyomozóhatóságokat, és vizsgálatra szólított fel ellenük.

Ártatlanságát hangoztatva piszkos nyomozásról beszélt, a vádemelés bejelentésének időpontját pedig, a kormányalakítási patthelyzetre utalva, politikai indíttatásúnak minősítette. Szerinte a nyomozási folyamatot az ő és az általa vezetett jobboldali kormány megbuktatásának szándéka vezérelte, és ehhez a sajtó is asszisztált.

Aviháj Mandelblitt főügyész nem sokkal korábban jelentette be, hogy vádat emel a miniszterelnök ellen csalás, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt. Az ügyvivő miniszterelnök a hivatalban lévő első izraeli kormányfő, aki ellen vádat emelnek.

A vádak közül a legsúlyosabb az akár 10 év szabadságvesztéssel büntethető vesztegetés. Aviháj Mandelblitt csütörtök esti, az összes helyi televízió élő adásában közvetített beszédében kijelentette, hogy nehéz szívvel, de teljes lelki nyugalommal hozta meg döntését, és meggyőződése, hogy a lehető legnagyobb szakértelemmel járt el. Kijelentette, hogy az utóbbi időkben veszélyes, “a tűzzel játszó” kijelentések hangzottak el az izraeli közbeszédben az igazságszolgáltatási rendszerrel szemben, és alaptalan összeesküvés-elméletek születtek az állam egyik alaprendszere ellen, de mint mondta, az ügyészség a fenyegetések közepette is félelem nélkül, felelősséggel, alaposan és megfontoltan hozta meg döntéseit.

Netanjahu és Mandelblitt

Benjámin Netanjahu abszurdnak nevezte az ellene megfogalmazott vádakat, az izraeli jogrendszert, a rendőrséget és az ügyészséget vádolta, számos szerinte hibás nyomozati és ügyészségi döntést hozott fel álláspontja igazolására, és többször kijelentette, hogy véget kell vetni a vádaskodásnak.

Úgy vélte, hogy a rendőrség nyomozói elfogadhatatlan eszközökkel, fenyegetéssel és zsarolással vették rá “hazug vallomásaikra” ellene tanúskodó egykori munkatársait. Szerinte ez a “piszkos nyomozási folyamat” kérdőjeleket vet fel a rendőrséggel és az ügyészséggel szemben, megrázza az izraeliek tömegeit, akik jogosan vesztik el a hitüket ebben az intézményben.

Vélekedése szerint Aviháj Mandelblitt főügyész nem állt ellen a megbuktatása érdekében rá nehezedő nyomásnak. Netanjahu független bizottság felállítását sürgette az ügyeiben folytatott nyomozás hiányosságainak feltárására, mint mondta “a nyomozókat kell nyomozni”.

“Nem hagyom, hogy a hazugság nyerjen. Továbbra is odaadóan vezetem ezt az országot” – hangoztatta beszédének végén.

 

 

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp