Szatíra az izraeli-palesztin konfliktus árnyékában, aminek a végén biztos, hogy humuszt akarsz majd enni

A Tel-Avivban minden megtörténhet című szatíra megfelelően adagolt humorral ad leckét az izraeli-palesztin együttélés lehetőségéről. A filmet a november 27-én kezdődő 8. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon vetítik.

Lehet, hogy Tel-Avivban minden megtörténhet, mint ahogy azt a film magyarosított címe is sugallni próbálja, a történet azonban nem ott, hanem Ramallahban, Jeruzsálemben és a kettő között félúton található határátkelőnél játszódik. Itt találkozik egymással a palesztin Szalam (a remek Kaisz Nasef alakításában), aki egy népszerű szappanopera forgatásán dolgozik asszisztensként, illetve az izraeli Aszi (a szintén kiváló Janiv Biton), az átkelő parancsnoka.

Kaisz Nasef és Janiv Biton a Tel-Avivban minden megtörténhet című filmben

A film egy Lángoló Tel-Aviv címen futó palesztin szappanopera készítése körül forog. A sorozat nem csak a palesztinok, de az izraeliek között is igen népszerű, bár mindkét csoport a saját nézőpontja szerint kategorizálja antiszemitának vagy cionista propagandának. A politikai tartalom miatt feltörő érzelmeket azonban felülírja a romantikus szál, mivel mégiscsak egy szappanoperáról van szó, így akár még az izraeli katonafeleség számára is lehet sármos az Izrael elpusztításában érdekelt palesztin terroristavezér.

A Lángoló Tel-Aviv a hatnapos háború idején játszódik, a történet nagyjából annyi, hogy egy palesztin terrorista (a készítők szerint szabadságharcos – a nézőpont ugye) arra veszi rá szerelmét, hogy csábítson el egy izraeli tábornokot, hogy fontos információkat szedjen ki belőle a sorsdöntő háború előtt.

Szalam első napját tölti a forgatáson, ahol asszisztensként kapott munkát nagybátyjának, a szappanopera producerének köszönhetően. Mivel jól beszéli a nyelvet, ezért azt a feladatot kapja, hogy a héber dialógusokat ellenőrizze. A sorozat a palesztin területen lévő Ramallahban készül, Szalam azonban Jeruzsálemben lakik, így naponta kétszer keresztül kell mennie egy izraeli ellenőrző ponton, ahol naívan azt próbálja megtudni az őt éppen igazoltató katonától, hogy bombanőt mondani valakire héberül sértőnek számít-e vagy sem.

A bomba szó rögtön beindítja a védekezési reflexeket, Szalamot kiszállítják az autójából, és az átkelő parancsnoka, Aszi elé viszik. Szalam, hogy kimagyarázza magát, azt hazudja, hogy ő a népszerű sorozat írója.

Mivel Avi felesége is nagy rajongója a szappanoperának, hogy jó pontokat szerezzen odahaza, az izraeli katonatiszt kihasználva hatalmi státuszát a saját (és felesége) szájíze szerint alakítaná a Lángoló Tel-Aviv sztoriját. Szalam hazugsága és Aszi egoizmusa aztán olyan történések sorozatát indítja el, amely nem csak a szappanopera cselekménye szempontjából lesz kulcsfontosságú, de a két férfi életére is komoly hatást gyakorol majd.

A Tel-Avivban minden megtörténhet izraeli, luxemburgi, belga és francia koprodukcióban készült, rendezője az izraeli-arab Szameh Zoabi, aki úgy mutatja be finom humorral átszőve az izraeli-palesztin konfliktust, hogy azt nem erőlteti minden áron a nézők szeme elé. Mert a háttérben azért csak felsejlik a konfliktus, ami nem csak abban nyilvánul meg, hogy egy szappanoperának ki milyen befejezést képzel el.

Részlet a Tel-Avivban minden megtörténhet című filmből

A film ugyanakkor azt is megmutatja, hogy ellentétek ide, konfliktus oda, emberi szinten mégis lehetséges az együttműködés izraeliek és palesztinok között. Ami viszont egészen bizonyos, hogy a Tel-Avivban minden megtörténhet végén a nézők ellenállhatatlan vágyat éreznek majd arra, hogy egy jó humuszt egyenek.

A Tel-Avivban minden megtörténhet több díjat is nyert a velencei, a seattle-i és a haifai filmfesztiválokon. Mivel a stúdiójeleneteket Luxemburgban forgatták, így a hercegség ezt a filmet jelölte a jövő évi Oscar-díjra a legjobb nemzetközi játékfilm (korábban legjobb idegen nyelvű film) kategóriában.

 

Tel-Avivban minden megtörténhet (Tel Aviv on Fire)

Izraeli, luxemburgi, francia, belga filmszatíra (95 perc)

A filmet a 8. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon lehet megtekinteni. Részletek és jegyvásárlás: http://zsifi.org/portfolio-item/tel-avivban-minden-megtortenhet/

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp