Zsidókat mentettek muszlimok Szarajevóban

1819-ben a muszlimok felkelést robbantottak ki Boszniában a helyi zsidók életének megmentése érdekében.

Habár a világ zsidósága a Purimot a tavaszi időszakban ünnepli, Szarajevóban a 200 éve történt megszabadulás emlékére őssszel is megtartják az ünnepet, hiszen akár Eszter és Mordeháj népét több ezer éve a perzsa birodalom, úgy fenyegette kétszáz éve a szarajevói zsidó elitet Ruzsdi pasa, az ottomán birodalom kormányzója, írja a mazsihisz.hu.

Jákob Finci, a boszniai zsidó közösség elnöke a konferencián azt mondta: Ruzsdi pasa váltságdíjat akart fizettetni a zsidókért, ám a helyi muszlimok felkelést robbantottak ki ellene. A börtönhöz vonultak, és az épület felgyújtásával, lerombolásával fenyegetőztek arra az esetre, ha a kormányzó a zsidókat nem engedi szabadon. A felkeléshez háromezren csatlakoztak rövid időn belül. Finci hangsúlyozta: a boszniai muszlimok és zsidók 1819-es összefogása modellértékű a két vallás és a két vallás követőinek békés egymás mellett élése szempontjából.

szarajevói zsidók

A helyi zsidó és muszlim közösségek a napokban vallásközi konferenciát rendeztek a „csodálatos megszabadulásnak” nevezett történelmi esemény megünneplésére.

A rendezvényen fölolvasták Husszein Kavazovicsnak, Bosznia főmuftijának az üzenetét, amelyben többek között az állt: „a boszniai muszlimok és zsidók egy test, közösségeink egybekovácsolódtak mind a vészterhes, mind a virágzó idők folyamán”.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp