Nővérképzést indít a Mazsihisz a keresztény egyházakkal

Heisler szerint a párbeszéden túl fontos a közös cselekvés, amit az egyházak leginkább az egészségügyben találtak meg.

A nővérképzés elindításáról szóló szándéknyilatkozatot szerdán Budapesten, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) székházában írták alá a Szent Ferenc-kórház, a Betegápoló Irgalmasrendi Kórházak, a Bethesda Gyermekkórház és a Mazsihisz Szeretetkórház fenntartói és a kórházak vezetői, valamint a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöke.

„Több olyan fórum van, amelyen a keresztény és zsidó egyházak párbeszédet folytatnak egymással. Ennél is fontosabb azonban, hogy az egyházak megtalálják azokat a célokat, amelyekért együtt tudnak dolgozni. A négy egyház ezt a közös célt az egészségügyi ellátásban találta meg”, nyilatkozta aláírása előtt Heisler András, a Mazsihisz elnöke.

Hozzátette: ez “hosszú út lesz, amelyet apró lépésekkel fogunk végigjárni a történelmi egyházakra jellemző szelíd türelemmel”.

Heisler szerint az egyházi egészségügyi intézmények túl azon, hogy komoly szakmai szolgáltatást nyújtanak, a betegeknek lelki támaszt is adnak, amit más kórházakban nem kapnak meg.

A képzés helye terveik szerint a jelenleg állami tulajdonban lévő Budapest II. kerületi, Tárogató út 84-90. alatti ingatlan lesz.

Toldy-Schedel Emil, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója, az EKE elnöke az MTI-nek elmondta:

a jelenleg működő egyházi kórházak vezetői és fenntartói látják, hogy folyamatosan csökken a betegágy mellett dolgozók száma, és tudják, hogy ennek megállításához nem elég iskolát létrehozni, hanem a diákok odaáramlását is biztosítani kell.

Azt gondolják – mondta -, hogy az egyházi általános és középiskolákban szerte az országban sok olyan diák tanul, akiknek karrierlehetőség Budapestre kerülni. A diákoknak a képzés ideje alatt és azt követően szállást biztosítanának.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp