75 éve végezték ki Szenes Hannát

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen. Támogasd te is Magyarország egyetlen civil zsidó szövetségét és magazinját.

    Támogatom»

75 éve a mai napon végezték ki a Margit körúti fogház udvarán Szenes Hanna költőt, az ellenállási mozgalom mártírját, Izrael nemzeti hősét. 23 éves volt.

Szenes (Anikó) Hanna 1921. július 17-én született Budapesten, asszimilálódott zsidó családból származott, édesapja, Szenes Béla újságíró, színpadi szerző, műfordító volt. Hanna a Baár-Madas református leánygimnáziumban tanult, s már ebben az időben verseket is írt. A zsidótörvények, az egyre erősödő diszkrimináció és a nácizmus előretörése cionistává tették, és 1939 szeptemberében elhagyta Magyarországot. Palesztinába ment, ahol előbb a lányok számára fenntartott nahalali mezőgazdasági iskolába járt, majd a Szdot Jám nevű kibucban dolgozott.

Szenes Hanna

A világháború kitörése után úgy döntött, harcolni fog a fasizmus ellen, visszatér Európába, hogy segítse a zsidó ellenállási mozgalom munkáját, s kimentse családját és zsidó honfitársait Magyarországról. 1942-ben csatlakozott a Hagana mozgalom Palmach nevű fegyveres csoportjához, majd 1943 júniusában bevonult a brit hadseregbe. Az alapkiképzést követően Egyiptomban kapott ejtőernyős kiképzést, hogy társaival a náci vonalak mögött megszervezzék és segítsék az ellenállási mozgalmat, s üldözötteket mentsenek. 

1944. márciusában Jugoszlávia partizánok által ellenőrzött területe felett dobták le őket. Egy ideig ezen a területen maradtak, majd június 9-én elindultak Magyarország felé. Valószínűleg árulás következtében a határ átlépése után szinte azonnal egy csendőrjárőr elfogta és a pécsi kémelhárításra vitte őket.

Ekkor kezdődött el a fiatal lány öt hónapig tartó kálváriája, amelynek során számtalanszor kivallatták, kegyetlenül megkínozták, ám soha nem tudták rávenni arra, hogy küldetésükről, bajtársaikról bármit is eláruljon. Először a Gestapo kezére került, akik Budapestre vitték és itt vallatták, majd szeptemberben a magyar kémelhárítás követelte és kapta meg a foglyot. Céljaik elérése érdekében édesanyját is letartóztatták, de a vele való szembesítés sem törte meg a lányt. 

Október 28-án katonai bíróság elé állították, és hűtlenség és hazaárulás miatt halálra ítélték. Fellebbezni nem engedték, de kegyelmet kérhetett volna, ő azonban ezt elutasította, mondván: gyilkosoktól nem kér kegyelmet. 1944. november 7-én a fegyház udvarán agyonlőtték. A halálos ítéletet csak 1993-ban vonta vissza a katonai bíróság.

Földi maradványait 1950-ben Izraelbe szállították, s a jeruzsálemi Herzl-hegyen helyezték örök nyugalomra. Izraelben nemzeti hősként tisztelik, számos utca és tér viseli a nevét. 2001-ben Izrael Állam budapesti nagykövetségén emléktáblát és -termet avattak tiszteletére, és a VII. kerületben a Szenes Hanna park őrzi emlékét. 2019-ben Dombóváron neveztek el közterületet Szenes Hannáról, és egy domborművel is megemlékeztek róla, illetve szereméről, Pataki Ferenc világhírű fejszámolóról.

Dombormű őrzi Szenes Hanna és szerelmének emlékét – Kibic Magazin

98 évvel ezelőtt a mai napon született Szenes Hanna költő, Izrael nemzeti hőse. Dombóváron tegnap domborművet avattak a költőnő és szereleme, Pataki Ferenc, világhírű fejszámoló emlékére. Szenes Hanna és Pataki Ferenc domborművét kedden a dombóvári Városi Tanuszodánál avatták fel, számolt be az eseményről a teol.hu.

Naplóját, leveleit és verseit a Szépirodalmi Kiadó jelentette meg 1991-ben. Írásaiból egy nagyon érzékeny, tudatos, fiatal kora ellenére is éretten gondolkodó ember alakja rajzolódik ki. Írt egy erősen önéletrajzi ihletésű egyfelvonásos darabot is A hegedű címmel. Több versét, így például a Boldog a gyufa és az Eli, Eli (Séta Készáriába) kezdetűt Izraelben népdalként éneklik.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp