Egy zsidó nő lett Belgium új miniszterelnöke

Sophie Wilmes lett az első női és egyben az első zsidó miniszterelnök Belgiumban. A közelmúltban az új kormányfő életében a judaizmus egyre fontosabb tényezővé vált.

Belgiumban már egy ideje kormányválság van, és miután Charles Michel eddigi kormányfő inkább az EU-ban folytatja pályafutását, így vasárnaptól Sophie Wilmes vette át a miniszterelnöki tisztséget. A négygyermekes Wilmes a balközép MR párt tagja, és egyelőre egy ügyvivői kormány élén fog állni, amíg a koalíciós tárgyalások le nem zajlanak. Ez Belgiumban több hónapig is el szokott tartani.

Sophie Wilmes

Wilmes édesanyja askenázi zsidó, és több hozzátartozóját is elvesztette a holokausztban. Az új miniszterelnök zsidóságát nem hozta nyilvánosságra, mivel ez magánügynek számít, és nincs köze Wilmes politikai döntéseihez.

Philippe Markiewicz, a belga zsidó vallási tanács elnöke szerint Wilmes „szorgalmas és elkötelezett politikus”, aki korábban többször részt vett holokauszt megemlékezéseken. A JTA-nek nyilatkozott Wilmes egyik párttársa, aki elmondta, hogy a közelmúltban a miniszterelnök életében a judaizmus egyre fontosabb tényezővé vált.

(JTA)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp