Egy karizmatikus rabbi, aki ma már nem dolgozhat rabbiként korábbi szexuális visszaélések miatt

Az 59 éves Gafni ma már nem dolgozhat rabbiként sehol a világon, jelenleg spirituális tanárként, illetve New Age guruként aposztrofálja magát, ám hosszú évtizedeknek kellett eltelnie és számos áldozat szenvedése kellett ahhoz, hogy mindezt az őt támogató zsidó vallási vezetők is belássák.Mordechai Gafni egyike azoknak a karizmatikus vallási vezetőknek és tanároknak, akik évtizedeken keresztül tartottak fenn szexuális kapcsolatot nőkkel, kihasználva hatalmi pozíciójukból fakadó lehetőségeiket.

Gafnit számos nő vádolta meg szexuális visszaéléssel a 80-as évekig visszamenőleg, amelyek közül a férfi elismert egy 9 hónapos kapcsolatot egy 14 éves lánnyal, akivel 19 éves korában volt együtt. Gafni tagadta, hogy a kapcsolatuk abuzív lett volna.

Marc Gafni. Ez a kép a hivatalos weboldaláról származik. Felirat: Olyan világban élünk, ahol borzalmas fájdalmak érik az embert, és erre az egyetlen válasz csak a határtalan szeretet lehet.”

2016-ban Judy Mitzner állt elő azzal, hogy ő volt az egyike annak a két tinédzser lánynak, akiket Gafni még 1986-ban molesztált. Egy másik névtelen nő is feltűnt 2016-ban, aki elmondta, hogy 1999 és 2004 között Gafni felesége volt. Állítása szerint a kapcsolatuk abuzív volt. Két héttel ezután Sara Kabakov beszélt arról, hogy ő a másik tinédzser lány, akit a 80-as években, 13 éves korában, kihasznált a férfi. Gafni tagadta, hogy valaha kényszerítette volna a lányt az együttlétekre. Később Gafni poligráfos vizsgálattal támasztotta alá álláspontját, de egy szexuális abúzus szakértő az ellenkezőjét bizonyította az állításainak.

A férfi 2006-ban Izraelbe költözött, ahol egy Bayit Hadasi nevű jaffai spirituális központban dolgozott. Itt 3 nő vádolta meg szexuális visszaéléssel. Gafni elismerte, hogy némelyikükkel volt kapcsolata, de ezeket is úgy jellemezte, hogy kölcsönös beleegyezésen alapultak.
Gafni végül elhagyta az országot, hogy ne állítsák bíróság elé. Később Amerikából küldött egy bocsánatkérő levelet, amelyre aztán azt mondta, hogy ez nem beismerés volt, hanem azt akarta, hogy lehiggadjanak a kedélyek.

2011-ben újra megvádolták szexuális visszaéléssel.

A Lilith.org beszámolója szerint amikor 2004-ben Gary Rosenblatt megírta, hogy Gafni a múltban többször abuzált nőket, férfi és női rabbik, ortodoxok és más irányzatot képviselői egyaránt a védelmére keltek, és azt állították, hogy megvizsgálták ezeket az eseteket és teljességgel megalapozatlannak tartják a vádakat.

Amikor Izraelben is megvádolták Gafnit a visszaélésekkel, akkor elismerték, hogy tévedtek, és hogy Gafni őket is manipulálta. Közülük többen úgy nyilatkoztak, hogy nehéz egyensúlyt tartani a között, hogy az ember ne essen a lashon hara, vagyis a másik emberről való igaztalan vádaskodás bűnébe, miközben tudják, hogy kötelességük megvédeni közösségeiket a szexuális ragadozóktól.

A Lilith.org cikke rámutat arra, hogy különösen nagy trauma, ha spirituális vezetők élnek vissza hatalmukkal és használnak ki érzelmileg embereket, és több évig is tarthat az ebből való felépülés.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp