Csodával határos módon menekült meg a 700 éves tóratekercs

Nagyjából 700 évvel ezelőtt, Spanyolországban készítették azt a Tórát, amely végül az Izraeli Nemzeti Könyvtár tulajdonába került. A középkori tóratekercs Rodosz szigetén vészelte át a II. világháborút.

Hosszú utat tett meg az a tóratekercs, amelyet valamikor a 14-15. század környékén készítettek Spanyolországban, ahonnét 1492-ben Rodosz szigetére vitték magukkal az elüldözött zsidók. Feltehetőleg a Tóra már 1593-ban a szigeten lehetett abban a Káhál Salom elnevezésű zsinagógában, amelyet abban az évben alapítottak meg.

A 700 éves tóratekercs

Szefárd zsidók már 1522-ben a szigetre érkeztek, amikor Rodoszt elfoglalta az Oszmán Birodalom. Azt azonban nem lehet tudni, hogy a Káhál Salom zsinagógában őrzött Tórát pontosan kik vitték oda.

A tóratekercs mindenesetre hosszú éveken szolgálta a helyi közösséget, egészen addig, amíg a II. világháborúban a nácik el nem foglalták Rodoszt, és az ott élő 1673 zsidót Auschwitzba nem deportálták. A török konzulnak, Szaladin Olkomannak köszönhetően a rodoszi zsidók egy része mégis megmenekült. A konzul ugyanis arra hivatkozva, hogy török állampolgárokról van szó, nem engedte, hogy 40 zsidót deportáljanak.

Az így megmenekült zsidók között voltak azok is, akik elrejtették a 700 éves Tórát a zsinagóga többi tóratekercsével együtt. A háború vége felé a britek elfoglalták Rodoszt, a Tórák pedig a brit hadsereg zsidó brigádjának jelenlétében visszakerültek a közösséghez megmaradt tagjaihoz.

https://akibic.hu/2017/08/06/online-elerhetove-valik-a-vilag-osszes-heber-kezirata/

Több mint 50 évvel később, 1997-ben Mose Szoriáno, a rodoszi zsidóság tiszteletbeli elnöke a spanyol tóratekercset Jeruzsálembe vitte, és a közösség ott élő tagjaira bízta. A 700 éves Tórát végül 1999-ben az Izraeli Nemzeti Könyvtárnak adományozták.

A rodoszi Káhál Salom zsinagóga, ahol több száz évig őrizték a tóratekercset, Görögország legrégebbi zsinagógája. Ma már múzeumként működik, ahol a helyi zsidóság történetét lehet megismerni.

(Az Izraeli Nemzeti Könyvtár blogja)

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp