A Zsidó Közösségi Fórum elnöksége elítéli Budaházyék homofób akcióját az Aurórában

Budaházy Györgyék megzavartak az Aurórában egy zártkörű workshopot, amelyen pedagógusok számára mutattak volna be iskolai erőszak megelőzésére oktató videókat szeptember végén. A zsidó civileket összefogó Zsidó Közösségi Fórum elnöksége szolidaritást vállal az Aurórával és elítélte az akciót.

Szeptember 26-án Budaházy Györgyék homofób transzparensekkel megzavartak az Aurórában egy zártkörű workshopot, amelyen pedagógusok számára mutattak volna be iskolai erőszak megelőzésére oktató videókat a Melegség és megismerés című program szervezői. Mint mondták az iskolai erőszak gyakran kapcsolódik össze homofób megnyilvánulásokkal és a szervezők abban kívántak segítséget nyújtani a pedagógusoknak, hogyan tudják kezelni, megelőzni ezeket a helyzeteket. A kisfilmek levetítésére azonban nem került sor Budaháziék felvonulása miatt.

Az Auróra működtetői kihívták a rendőröket, akik azonban egy darabig csak az épület előtt álltak az utcán és nem voltak hajlandók bejönni. Később hosszas győzködés után mégis bementek a helyszínre, de az ott lévők szerint csak Budaházyékat hallgatták meg, akik elmondták: azért zavarták meg a rendezvényt, mert az előkészület volt az iskolák, diákok számára készített LMBTQ előadáshoz, és ők zéró toleranciát hirdettek minden a fiatalok számára e témában tartott rendezvénnyel szemben.

„A fiúknak erős férfiakká kell válni, a lányoknak igazi nőkké, akik majd párt alkotnak és gyereket nemzenek. Erre van szüksége ma Magyarországnak, és nem kell a fiatalok fejét fertőzni mással”, mondta Budaházy, majd egy társa hozzátette, hogy minden ezzel ellentétes gondolat ellene megy a kormány hivatalos családpolitikájának is. Később az egyik tag kijelentette, hogy ők alkotmányvédők, és nem hagyhatják, hogy az iskolában homoszexualitásra érzékenyítsék a gyerekeket.

Budaházy Györgyék megzavarják az Aurórában a programot, élőben a Mércén!Cikkünk a részletekről: https://merce.hu/2019/09/26/budahazy-gyorgyek-megzavartak-egy-rendezvenyt-es-megszalltak-az-aurora-nevu-hely-egy-reszet/

Közzétette: Mérce – 2019. szeptember 26., csütörtök

A rendőrök végül kikísérték Budaházyékat az Auróra klub nyílt, kocsmarészébe, innen azonban nem küldték őket tovább az utcára, mondván nem követtek el semmi olyasmit, ami miatt egy szabadon használható területről el kellene menniük. A rendőrség későbbi közleménye szerint megállapították, hogy sem bűncselekmény, sem szabálysértés nem történt a helyszínen.

A zsidó civileket összefogó és a Kibic Magazint is kiadó Zsidó Közösségi Fórum elnöksége a nyári szünet után október 7-én tartotta első ülését, és szolidaritását fejezte ki mind az Aurórával, mind a workshopot szervező Melegség és megismerés program szervezőivel.

„A ZsKF elnöksége elítél minden erőszakot, különös tekintettel arra, ha az erőszak kisebbség ellen irányul, és elítéli Budaházyék homofób akcióját is az erőszak ellen küzdő civil szervezettel szemben. A ZsKF kiemelten fontosnak tartja azoknak a civileknek a munkáját, akik aktívan tesznek a kisebbségek elfogadásáért, megértéséért és egy toleránsabb társadalom kialakításáért”,

írták szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp