A politikai patthelyzet árnyékában tették le az esküt az új izraeli parlament képviselői

Letették képviselői esküjüket Izrael új – immár huszonkettedik – parlamentjének törvényhozói. Az viszont még minidig bizonytalan, hogy ki tud kormányt alakítani a közeljövőben.

Benjámin Netanjahu kormányfő, a jobboldali Likud párt elnöke beszédében egy újabb előrehozott választás rémét vázolta fel arra az esetre, ha nem sikerül kormányt alakítania. Közölte, hogy mindent elkövet ennek elkerülésére, és kormányfő-jelöltként ismét egy egységkormányban való részvételre szólította fel a választásokon legtöbb szavazatot elnyert centrista Kék-fehér pártot.

A pártok vezetői Reuven Rivlin államelnökkel

 

Reuven Rivlin államelnök beszédében szintén egy egységkormány megalakítására szólított fel, és kijelentette, hogy a választási eredmények a politikai patthelyzet ellenére derűlátásra is okot adnak, és tiszteletet ébresztenek az izraeli társadalom iránt, mert – mint fogalmazott – piros lapot mutattak a populizmusnak.

Az új Kneszetben mindössze nyolc első alkalommal beválasztott honatya foglal majd helyet, amit elsősorban az magyaráz, hogy az április kilencedikén megválasztott parlament néhány hét után feloszlatta önmagát, és a pártok nagy része ugyanazzal a politikus-listával vágott bele az új, szeptemberi választási kampányba.

Az előzőnél, és a 2015-ösnél eggyel kevesebb, huszonnyolc női képviselő foglalhatott helyet az ülésteremben, ami a százhúsz törvényhozónak közel negyedét jelenti.

Az arab pártok Közös Listájának tizenhárom képviselője tüntetőleg távol maradt az eskütételtől. Ők később esküdnek fel, mert csütörtökön országos tiltakozást rendeztek az arab településeken elharapódzott bűnözés és gyilkosságok miatt, ami ellen szerintük nem tesz eleget a rendőrség.

Csütörtökön a Kneszet ünnepségei mellett Jaír Lapidnak, a Kék-fehér párt második emberének bejelentésére figyelt fel a helyi média, miszerint lemond a Beni Ganzzal pártjaik tavaszi egyesülésekor aláírt rotációs egyezményről, vagyis arról, hogy kormányra kerülésük esetén egymást váltsák a kormányfői székben.

https://akibic.hu/2019/09/27/izraelben-meg-mindig-nem-sikerult-megegyezni-a-kormanyalakitasrol/

Lapíd ezt azok után jelentette ki, hogy Netanjahu az elmúlt napokban őt okolta az egységtárgyalások kudarcáért, mert szerinte ő akadályozta meg Ganzot a megállapodás aláírásában önös érdekből, hogy maga is kormányra kerülhessen. Lapid hangsúlyozta, hogy éppen a koalíciós egyezményért mond le esetleges miniszterelnökségéről, és a két párt egységbe tömörülését csakis a Netanjahu nélküli Likuddal látja megvalósíthatónak.

Csütörtök délben a Likud párt bejelentette, hogy Benjámin Netanjahu előválasztásokat mérlegel a párt vezetőjének személyéről. A médiához eljuttatott szöveg szerint azért, hogy „összetörjék a más pártok vágyaiban szereplő Likud-lázongás illúzióját”, vagyis hogy esetleg más kerülhet Netanjahu helyére.
A bejelentés hírére Gideon Szaár, – a kormányfő egyik népszerű lehetséges utód-jelöltje a Likud párt vezetői között – azt írta Twitter-fiókjában, hogy „készen ál”.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp