Irán szerint már nagyon közel állnak Izrael megsemmisítéséhez

Az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka újfent Izrael megsemmisítésével fenyegetőzött hétfőn, és arra figyelmeztetett, hogy az iszlám köztársaságnak erre bármikor megvan a lehetősége.

Hosszein Szalami a gárdatisztek egyik teheráni rendezvényén arról beszélt, hogy negyven évvel az iszlám forradalmat követően Iránnak megvan a képessége „a hitvány cionista rezsim megsemmisítésére” – közölte a Gárda Sepahnews nevű internetes oldalán.

Már csak ennyi kell, és végük. Hosszein Szalami, az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka

„A (forradalom) második fázisában a sötét rezsimet le kell törölni a térképről, és ez többé már nem álom vagy ideál, hanem egy karnyújtásnyira lévő célkitűzés”

– mondta Szalami.

Az Izrael-ellenesség az iszlám köztársaság külpolitikájának egyik alappillére az 1979-es forradalom óta. A teheráni vezetés nyíltan támogatja a Hezbollah libanoni radikális síita, valamint a palesztin Hamász és Iszlám Dzsihád nevű szélsőséges szervezeteket.

Ali Hamenei iráni legfelsőbb vezető tavaly júniusban Izraelt „rosszindulatú daganatnak” nevezte, amelyet „el kell távolítani és össze kell zúzni”.

Irán ismét atombombával fenyegeti a világot – Kibic Magazin

Irán 370 kilogramm uránt dúsított 4,5 százalékos szintre – jelentette be kedden Behrúz Kamalvandi, az Iráni Atomenergia Szervezet szóvivője az ISNA félhivatalos hírügynökség jelentése szerint. Ezzel a teheráni vezetés kettős értelemben is túllépte a 2015-ös többhatalmi megállapodásban megengedett szintet. Az úgynevezett atomalku ugyanis 300 kilogramm urán 3,67 százalékos dúsítottságát engedi.

Iráni tábornokok ismételten fenyegetnek Izrael megsemmisítésével és azzal az állítólagos képességükkel, hogy rakétákkal el tudják érni Tel-Aviv városát. A teheráni vezetés hivatalos álláspontja azonban évek óta, hogy Izrael a saját önteltsége okán fog eltűnni, s nem pedig egy esetleges iráni támadás miatt.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp