A választási kampány miatt halasztották el az embermentőkről szóló konferenciát

Kövér László házelnök védnöksége alatt rendeztek volna konferenciát a ’44-es csendőrpuccsot megakadályozó Koszorús Ferenc tiszteletére. A Fidesznél azonban nem akartak a választás előtt egy újabb emlékezetpolitikai vitába bonyolódni.

Embermentők sorsa a diktatúrákban címmel rendeztek volna konferenciát Koszorús Ferenc vezérezredes tiszteletére a mai napon az Országház felsőházi termében. A rendezvényt, amire közel négyszáz vendéget vártak, Kövér László házelnök, az esemény fővédnöke nyitotta volna meg. Az eseményt azonban ismeretlen időpontra elhalasztották, írja a Népszava. 

Koszorús Ferenc szobra a budai várban

Koszorús Ferencet sokan a budapesti zsidóság megmentőjének tartják, akit 1944 júliusában a I. páncélos hadosztállyal azért rendelt Horthy Miklós kormányzó a fővárosba, hogy meghiúsítsák az un. csendőrpuccsot, és ezzel megakadályozzák a zsidók deportálását.

Ezt a kormány által is szívesen hangoztatott képet, azonban több történész is árnyalja. A lapnak nyilatkozó Karsai László szerint „Horthy néhány napig azt hitte, egyébként tévesen, hogy puccsot szerveznek ellene. Saját maga, nem pedig a zsidóság érdekében vezényelte Koszorús páncélosait a fővárosba.” A történész ezért úgy véli, hogy a konferencia biztosan nem múlt volna el tiltakozás nélkül.

A Népszava megkérdezte a szervezőket, hogy miért maradt el a rendezvény. Először azt a választ kapták, hogy technikai okok miatt, majd anyagi kérdések felmerülésére hivatkoztak. A lap azonban úgy értesült, hogy a Fideszben nem javasolták, hogy az önkormányzati választás előtt a kormánypárt képviselői újabb emlékezetpolitikai vitákba bonyolódjanak.” Kövér László egyébként nem értett egyet a konferencia elhalasztásával.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp