Konrád György a Berlini Művészeti Akadémiának adta irodalmi hagyatékát

A napokban elhunyt író  kívánsága az volt, hogy terjedelmes irodalmi munkásságát Berlinben őrizzék és gondozzák. 

A Berlini Művészeti Akadémia (AdK) gyászolja egykori elnökét, Konrád Györgyöt – közölte pénteken a német főváros nemzetközi művészeti szervezete. Kiemelték, hogy a hosszan tartó, súlyos betegség után szeptember 13-án budapesti otthonában elhunyt Kossuth- és Herder-díjas író, esszéista és szociológus a kelet-európai ellenzékiek „egyik legfontosabb értelmiségi hangjának számított a létező szocializmus Magyarországán”, a rendszerváltás után pedig „az egységes Európa útmutató gondolkodójaként” tisztelték.

Konrád György

Konrád György – aki 1997-től 2003-ig vezette az AdK-t – „szerencsés választásnak bizonyult, elnöki tevékenységének hat éve alatt a vasfüggöny leomlását követő új európai gondolkodásmódról folytatott élénk viták színhelyévé tette” az intézményt, és „a felvilágosodás legjobb hagyományához tartozó kritikus értelmiségiként elkötelezetten küzdött az egykor elszigetelt kelet-európai államok integrációjáért egy új Közép-Európába”.

A közleményben idézték Konrád György utódja, az AdK elnöki tisztségét 2003-tól 2006-ig betöltő Adolf Muschg nekrológját, amely szerint a kilencvenes évek végén konszolidálni kellett a kelet-berlini és nyugat-berlini művészeti akadémia „kénytelen-kelletlen” egyesülésével létrejött intézményt, és ehhez olyan elnökre volt szükség, aki nem Nyugat- vagy Kelet-Németországból, hanem külföldről érkezett.

„Valaki olyan kellett, aki a német kultúrát még mindig jobban szerette, mint az saját magát. Egy úgynevezett kelet-európainak kellett lennie, hogy közelíteni tudja a legyőzött fél dimenzióját és történelmét a győztes félhez, ám anélkül, hogy az előbbit elnémetesítené. Zsidónak kellett lennie – ami aztán már fölöttébb nagy elvárás volt –, aki nem teheti, hogy megbocsátja a bűnöket, mert saját magában is képes bűnöket találni, még ha az csupán a tétlenség gaztette is. És aki épp ezért megtanulta megérteni a bűnöket – soha nem a tettet, de akarva-akaratlanul, a tettest. Milyen szerencse, hogy nem kellet tovább kívánnunk egy ilyen valószínűtlen elnököt az Akadémiának. Az Akadémia ugyanis tényleg megválasztotta, és megtarthatta két elnökségi időszakra is” – fejtette ki Adolf Muschg a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapban közölt írásában.

Radnóti Zoltán: A pap – Konrád György – Kibic Magazin

Papi törzs volt a Konrád család. Kohn, mint a viccben. Egy kohanita felelősséggel tartozik. Áron egyenesági leszármazottja. Láthatatlan láncok kötik a közösségéhez és az Örökkévalóhoz. Lélek és test orvosai voltak. Ők döntöttek a tisztaságról. Ki áldozhat és mi áldozható fel. Az unokája, Ábel, ott volt csütörtök reggel nálunk a zsinagógában, hogy imádkozzon a nagypapájáért.

Az AdK közleményében hozzátették: Konrád György néhány hónappal a halála előtt az intézménynek adta irodalmi hagyatékát, kívánsága az volt, hogy terjedelmes irodalmi munkásságát Berlinben őrizzék és gondozzák. Az AdK a közeljövőben egy rendezvény keretében mutatja be az író kéziratait, és emlékezik meg „a kritikus értelmiségiről, a meggyőződéses európairól, valamint a művésztársulás egykori elnökéről”.

Az AdK-nak jelenleg 426 tagja van, köztük olyan világhírű alkotók, mint Herta Müller Nobel-díjas német író, Daniel Libeskind amerikai építész és Aj Vej-vej kínai képzőművész. A tagok között több magyar is van, köztük Szabó István filmrendező és Eötvös Péter zeneszerző. Az AdK tagja volt Kertész Imre és Esterházy Péter is.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp