Felakasztott Dávid-csillagot rajzoltak egy ellenzéki képviselőjelölt plakátjára

Az erzsébetvárosi önkormányzati képviselőjelölt, Borka-Szász Tamás plakátját rongálták meg ismeretlenek. Az ellenzék szerint az eddigi kampányban ez a legdurvább és legmegdöbbentőbb megnyilvánulás.

Borka-Szász Tamás és Niedermüller Péterrel, az ellenzék közös hetedik kerületi polgármesterjelöltje tartott ma közös sajtótájékoztatót a kerületi rendőrkapitányság lépcsőjén, számolt be az eseményről az Index. A politikusok bemutatták az akasztófára lógatott Dávid-csillaggal megrongált plakátot, és közölték, hogy feljelentést tesznek az esettel kapcsolatban.

Fotó: Facebook/Tamás Borka-Szász

A lap idézi Niedermüllert, aki elmondta:

„Az eddigi kampányban ez a legdurvább és legmegdöbbentőbb megnyilvánulás. Ilyen 2019-ben Magyarországon nem történhet meg. Ez antiszemita gyűlöletcselekmény. Ez szigorúan összefügg azzal a politikával, amit a kormány folytat. Ebben az országban mára elmérgesedett a politikai kultúra.”

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp