Európai rabbikkal együtt küzdene az antiszemitizmus ellen az Egyesült Arab Emírségek

Egy új akcióterv kidolgozásával segítenék a gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelmet, illetve támogatnák a vallási testvériséget. Az egyik európai rabbiszervezet vezetője szerint ez fordulópontot jelenthet az antiszemitizmus elleni küzdelemben.

Az Egyesült Arab Emírségek az Európai Rabbik Tanácsával együttműködésben dolgozna ki terveket a gyűlölet-bűncselekmények és az antiszemitizmus visszaszorítására Európában és világszerte, írja az izraeli Ynet. Az erről folyó tárgyalásokat a múlt héten kezdték meg egy Moszkvában tartott konferencián, ahol különféle vallási vezetők gyűltek össze.

Horogkeresztek a franciaországi Quatzenheim zsidó temetőjének sírkövein

A résztvevők megvitatták, hogyan tudnának hatékonyan fellépni az egyre nagyobb számú gyűlölet-bűncselekményekkel szemben, illetve hogyan tudnák kezelni a jelenséget saját közösségeikben. A témában a következő eseményre Novemberben kerülhet majd sor, ahol a vallási vezetők egy megállapodást fognak aláírni, amelyben elkötelezik magukat az erőszak és az antiszemitizmus elleni fellépésre. 

Pinchas Goldschmidt, az Európai Rabbik Tanácsának elnöke, aki szintén jelen volt a rendezvényen, elégedettségét fejezte ki a tervvel kapcsolatban, és mérföldkőnek nevezte azt az antiszemitizmus elleni küzdelemben.

„Az Európai Rabbik Tanácsának elnökeként széles körben foglalkozom az európai zsidósággal, az antiszemitizmussal és az idegengyűlölettel, amely az európai kisebbségeket érintő egyik legnagyobb probléma” – nyilatkozta Goldschmidt a portálnak. A rabbi elmondta, hogy az első konferenciát azért tartották Moszkvában, mert ott kölcsönös megértésen alapszik a zsidók, muszlimok, keresztények és más vallásúak kapcsolata.

„Örülök, hogy a különböző szervezetek és közösségek képviselői megvitatták ezeket a kérdéseket, amelyek elősegíthetik az idegengyűlölet leküzdését. Ez fordulópont az antiszemitizmus elleni küzdelemben” – mondta a rabbi.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp