Botlatókövet kap Rejtő Jenő

53 botlatókövet helyeznek el 10 magyar településen szeptember 12 és 16 között. A kezdeményezés nyomán  mára Európa szerte több, mint 70.000 botlatókőbe „botolhatunk bele“, mely által az akció a világ legnagyobb decentralizált emlékművévé vált.

Gunter Demnig német képzőművész 2019. szeptember 12-én Salgótarjánba érkezik, ahol civilek és a a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezésében a következő napokban (szeptember 12-16.) 10 településen mintegy 100 botlatókövet helyez el.

Budapest, 2012. szeptember 28.
Gunter Demnig német szobrász, a holokauszt áldozatainak emléket állító botlatókövek mûvészeti projekt kitalálója botlatóköveket helyez el a budapesti Aulich utcában 2012. szeptember 28-án.
MTI Fotó: Kallos Bea

 Egy embert csak akkor felejtenek el végleg, ha nevét is elfelejtik. A botlatókő egy 10×10 centiméteres bronztáblára vésett vésett név (valamint születési dátum, illetve a halálozás helye és ideje), amit az áldozat utolsó – még szabad akaratából választott – lakhelyének előtt illeszti a járdába a német képzőművész. A kezdeményezés nyomán mára Európa szerte több, mint 70.000 botlatókőbe „botolhatunk bele“, mely által az akció a világ legnagyobb decentralizált emlékművévé vált.

Az esemény kiemelkedő állomása lesz szeptember 13-án 18 órakor Rejtő Jenő egykori munkaszolgálatos emlékkövének elhelyezése a II. kerület Bimbó út 3. sz. ház előtt.

Ezt követően a művész a helyszínen veszi át a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést, amellyel eddigi magyarországi tevékenységét ismerik el. További jelentős állomás Pápa, ahol szeptember 15-én 19 botlatókő elhelyezését követően Gunter Demnig a pápai zsinagógában újabb elismerést vesz át a MEASZ elnökétől.

 

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp