Hogyan szól a sófár szimfonikus zenekarral?

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Az izraeli Amit Szofer nemcsak, hogy megszólaltatja az ősi zsidó hangszert, de nem mindennapi módon egy ima dallamát is eljátssza rajta, miközben egy szimfonikus zenekar kíséri.

Nem könnyű egy sófárt megszólaltatni, és akiknek sikerül, általában ők is csak háromféle módon fújják meg a kosszarvból készült hangszert. Vagy egyetlen éles, egyenes kürtszó hallatszik, vagy három elcsukló, esetleg kilenc apró szaggatott hangon szólaltatják meg a sófárt.

Egy izraeli muzsikus, Amit Szofer azonban ennél sokkal összetettebb dallamot játszott el a sófáron nemrég a tel-avivi kultúrházban megtartott koncerten a Raanana Szimfonikus Zenekar kíséretében. Szofer, aki amúgy trombitán is játszik, az Avinu Malkénu című ima hagyományos dallamát adta elő a sófárt fújva.

Szofer szerint az a titka annak, hogy a sófáron valaki dallamokat tudjon előadni, hogy figyelembe kell venni a hangszer fizikai adottságait (minél nagyobb a sófár szájának átmérője, annál jobb), és száj, illetve a levegővel való játékkal három alapdallamot elő tudjon csalogatni belőle. Ezekből a hangokból lehet aztán felépíteni a dallamot. Szofer ehhez segít még hozzá a bal kézzel való játékkal a sófár kimeneti nyílásán, hogy még többféle hangot tudjon elővarázsolni a hangszerből.

(Ynet)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp