Újabb két ország ismeri el Jeruzsálemet Izrael fővárosának

Honduras és Nauru is bejelentette, hogy elismeri Jeruzsálemet, mint Izrael Állam fővárosát. Több ország pedig egyelőre csak fontolgatja ezt a lépést.

Nauru ENSZ-küldötte egy augusztus 16-i keltezésű levélben jelezte a nemzetközi szervezet izraeli képviselőinek, hogy a csendes-óceáni szigetállam kormánya ezentúl Jeruzsálemet tekinti Izrael Állam fővárosának.

Jeruzsálem

Honduras elnöke pedig pénteken fogja hivatalosan bejelenteni, hogy elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként. Ekkor nyitja majd meg Jeruzsálemben az ország új „diplomáciai irodáját”, amely a Tel-Avivban található hondurasi nagykövetség kiterjesztéseként fog működni.

Azt követően, hogy tavaly májusban Donald Trump átköltöztette az Egyesült Államok nagykövetségét Jeruzsálembe, több ország is felvetette, hogy követni fogja az amerikai elnök példáját. Eddig azonban csak Guatemala cselekedett hasonlóképpen, Paraguay pedig a költözésről szóló bejelentést követően visszatáncolt.

Csehország, Románia, Litvánia, Ausztrália és Brazília egyelőre csak jelezte, hogy lehetségesnek tartja nagykövetsége Jeruzsálembe történő átköltöztetését. Míg Magyarország idén márciusban külgazdasági képviseletet nyitott a városban.

Magyar külgazdasági képviselet nyílt Jeruzsálemben – Kibic Magazin

Netanjahu szerint évtizedek óta az első komoly európai diplomáciai kezdeményezés Izrael felé, hogy megnyitották Magyarország külgazdasági képviseletét Jeruzsálemben. Ezen kívül megnyílt az izraeli magyar kulturális évad is Tel Avivban, a magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének harmincadik évfordulóján. Benjámin Netanjahu szerint rendkívüli jelentőségű az iroda megnyitása, és segíthet abban is, hogy más európai országok attitűdje is változzon Izraellel szemben.

(JTA)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp