A Budapesten megrendezett 15. Európai Maccabi Játékok jelentőségét és eredményeit méltatta Heisler András, a Mazsihisz elnöke abban a levélben, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöknek küldött.
Levelét Heisler András azzal kezdte: „megcsináltuk azt, amit a magyar kormány támogatása nélkül soha nem tudtunk volna megtenni. Megrendeztük a 15. Európai Maccabi Játékokat”. Úgy fogalmazott: „Európa legnagyobb tömegsport rendezvényén vagyunk túl, s mindnyájan büszkék lehetünk erre – miniszterelnöktől, sportolóinkon keresztül, önkénteseinkig”.
Izrael népe él, és egy hétig itt fog sportolni Budapesten – Kibic Magazin
Tegnap este tartották meg a 15. Maccabi Európa Játékok megnyitóünnepségét. Az MTK stadionjában megrendezett esemény hangulatosra, de túlságosan is hosszúra sikerült. 1929 után először rendezik meg Közép-Európában a Maccabi Európa Játékokat. Akkor Prága volt a helyszín, most pedig Budapest ad otthont a kontinens legnagyobb zsidó sport és közösségi eseményének.
Külön kiemelte a rendezvény biztonságát, a Ludovika Campus XXI. századi komfortját, a rendelkezésre bocsátott források erejét és a budapesti polgárok türelmét.
Heisler András szerint láthatóvá vált, hogy a sport képes olyan közösségi élményt nyújtani, ami „segítség lehet a történelem során többször derékba tört magyarországi zsidóság jövőjének építésében”. Hozzátette: a zsidó sportközpont megvalósításában szeretnének a kormány partnere lenni.
Zugló szélén épülhet fel a zsidó sport- és kulturális központ – Kibic Magazin
A Maccabi Európa Játékok idejére tervezett sportközpont végül csak az esemény megrendezését követően épülhet majd fel. Most úgy tűnik, Zugló egyik csücskében lehet a végleges helyszín. A Maccabi Európa Játékok pályázatában egy zsidó sport- és kulturális központ létrehozásának terve is szerepelt.
Mint írta: vendégül láttak 2300 zsidó sportolót, akik több mint húsz sportágban versenyeztek. A magyar zsidó sportolók összesen 49 aranyérmet szereztek, ami – mint írta – a „minden idők legsikeresebb Európai Maccabi Játékok”-nak mondott versenyén minden idők legsikeresebb magyar szereplését jelentette. A Mazsihisz elnöke is megnyerte a Maccabi VAC csapat tagjaként az 1500 méteres férfi szenior gyorsúszást.
„Büszkék vagyunk erre” – jelentette ki Heisler András, aki a Mazsihisz nevében megköszönte a kormány partnerségét és támogatását.
A kormány mintegy ötmilliárd forint költségvetési támogatást biztosított a játékok előkészítésére és lebonyolítására.
Száz érmet, közte 49 aranyat nyert a magyar csapat – Kibic Magazin
A magyar csapat a legeredményesebb európai ország lett a versenyen, összességében csak az USA tudta megelőzni az érmek számában. A kormány megerősítette korábbi ígéretét egy budapesti zsidó sportközpont létrehozására. A magyar csapat 49 aranyérmet, 28 ezüstöt és 23 bronzot nyert a kedden véget ért budapesti központú 15.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!