Nem bírtam nézni, hogy az embereket úgy megbélyegezték, mint az állatokat

Az olasz Perlasca fasisztából lett zsidómentővé, méghozzá Magyarországon.Amikor a nyilasok felszámolták a XIII. kerületi nemzetközi gettót, a semleges országok által védett zsidók területét, csak a spanyol házak maradhattak fenn továbbra is Perlasca közbenjárására. 27 éve halt meg augusztus 15-én.

Az olaszországi Comóban született 1910. január 31-én. A 20-as években, mint annyi más olasz fiatalt, őt is magával ragadta Mussolini fasiszta mozgalma.

1935-1936-ban önkéntesként részt vett az olasz-abesszin háborúban, majd 1936-1937-ben Franco oldalán harcolt a spanyol polgárháborúban: elismerésként olyan dokumentumot kapott, amely a spanyol követségek falain belüli védelmet biztosította számára a világ bármely országában.

Amikor visszatért Olaszországba és megismerte az 1938-ban életbe léptetett zsidóellenes törvényeket, hátat fordított az olasz fasiszta eszmének és mozgalomnak.

1939-ben behívták katonának. A padovai tüzérezrednél kezdte meg szolgálatát, majd mezőgazdasági munkára vezényelték. Az 1940-es évek elején egy olasz cég megbízásából marhakereskedőként az olasz hadsereget kelet-európai hússal látta el, ennek érdekében 1942-ben családjával Magyarországra költözött.

Magyarország német megszállását követően vidékre internálták, kalandos úton tért vissza Budapestre.

Barátja, a spanyol követségi ügyvivő, Angel Sans Briz révén spanyol útlevelet, állampolgárságot kapott. És feladatot is: bekapcsolódott a spanyol követség zsidómentő tevékenységbe.

1944. november végén a spanyol követség személyzete elhagyta Magyarországot, és a belügyminiszter elrendelte védett házaik kiürítését. Perlasca a diplomatákkal tarthatott volna Svájcba, de védenceinek kiszolgáltatottságát látva, maradt.

Giorgio Perlasca

Beköltözött az Eötvös utcai követségre, ahol Jorge Perlasca néven ideiglenes ügyvivőnek adta ki magát, azt a látszatot keltve, hogy a követség a helyén van, tevékenysége folyamatos. Ettől kezdve önszántából, a saját szakállára, a saját pénzéből, az életét kockáztatva folytatta az embermentést.

Hihetetlen bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor nyilas házakból, rendőrségi cellákból szabadított ki embereket, gyógyszereket és élelmet szerzett, és összesen nyolc ún. “védett házat” szervezett. Minden követ megmozgatott célja érdekében, megvesztegette Gera Józsefet, a nyilas párt egyik vezetőjét, felkereste még Vajna Gábor nyilas belügyminisztert is.

Amikor a nyilasok felszámolták a XIII. kerületi nemzetközi gettót, a semleges országok által védett zsidók területét, csak a spanyol házak maradhattak fenn továbbra is Perlasca közbenjárására.

Mentőakcióiról később így nyilatkozott:

“Miért tettem, amit tettem? Mert elviselhetetlen volt számomra az emberek látványa, akiket úgy megbélyegeztek, mint az állatokat. Mert nem voltam képes elviselni a gondolatot, hogy gyermekeket ölnek. Ennyi az egész, és nem hiszem, hogy hős lettem volna. Végül is nem történt más, mint hogy megnyílt előttem egy lehetőség és én kihasználtam.”

Kapcsolódó cikkünk:

,,Hál’ istennek, szemérmetlenül hazudtak a nyilasoknak” – Kibic Magazin

A közelmúltban magyarul is kiadták az A láthatatlan hős című ifjúsági regényt, amely Giorgio Perlasca embermentőnek, a Világ Igazai egyikének életéről szól. Az olasz Perlasca fasisztából lett zsidómentővé. Húskereskedőként került Magyarországra: a háborús Olaszországba irányuló élőmarha-szállítást szervezte. 1943-ban, Mussolini bukása után nem esküdött fel az észak-olasz hitleri bábállamra, így maga is üldözötté vált.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp