A 80-as években a francia titkosszolgálat alkut kötött a palesztin terroristákkal

A szóbeli megállapodásra azután került sor, hogy megtörtént Franciaország történetének legvéresebb antiszemita támadása a második világháború óta.

Franciaország beleegyezett abba, hogy nem fogja üldözni azokat a palesztin terroristákat, akik francia zsidókat öltek meg Párizsban 1982-ben, ha nem követnek el több merényletet francia területen, mondta egy korábbi kém, Yves Bonnet.

Bonnet a 80-as években a mára megszűnt DST nevű titkosszolgálatnál dolgozott, és januárban tett vallomást a bíróságon annak az 1982-ben történt támadásnak a kapcsán, amelyben 6 ember vesztette életét, 22-en megsérültek egy kóser étteremben.

A Jo Goldberg deli nevű étterem elleni támadás gyanúsított elkövetőit 2015 óta akarják bíróság elé állítani Franciaországban. Az egyik gyanúsított Jordániában, a másik Ciszjordániában, Ramallah mellett lakik, a harmadik Norvégiában él, a CRIF nevű francia zsidó ernyőszervezet szerint.

Egyik ország kormánya sem hajlandó kiadni a gyanúsítottakat, akik a francia nyomozók szerint az Abu Nidal terrorista csoporthoz tartoznak. Ez a szervezet a Fatahból vált ki még 1974-ben.

„Szóbeli megállapodást kötöttünk velük, amely arról szólt, hogy nem követnek el több támadást francia földön, mi pedig békén hagyjuk őket”, vallotta Bonnet a tárgyaláson a jpost.com szerint.

A francia hatóságok engedélyezték, hogy a feltételezett elkövetők közül ketten meglátogassák a rokonaikat francia börtönökben az 1982-es támadás után, amelynek során a terroristák gránátokat dobtak az emberekkel zsúfolt étteremre. Ez volt a legvéresebb antiszemita támadás Franciaországban a második világháború óta.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp