Irán ismét atombombával fenyegeti a világot

Irán 370 kilogramm uránt dúsított 4,5 százalékos szintre – jelentette be kedden Behrúz Kamalvandi, az Iráni Atomenergia Szervezet szóvivője az ISNA félhivatalos hírügynökség jelentése szerint.

Ezzel a teheráni vezetés kettős értelemben is túllépte a 2015-ös többhatalmi megállapodásban megengedett szintet. Az úgynevezett atomalku ugyanis 300 kilogramm urán 3,67 százalékos dúsítottságát engedi.

Miután az Egyesült Államok egyoldalúan felmondta a többhatalmi megállapodást, Irán már kétszer módosította abban vállalt kötelezettségeit, amelyek szerint korlátozza dúsított uránkészletének mennyiségét, az urándúsítás mértékét és a nehézvízkészleteit.

Az iszlám köztársaság időközben azt is közölte, hogy egy harmadik fázisban, szeptembertől megkezdi a 20 százalékos urándúsítást. Az atomalku igyekezett elejét venni ennek, ugyanis a 20 százalékra dúsított urán már gyorsan tovább dúsítható, akár a fegyverekben használatos szintig is.

Mindez iráni részről választ jelent azokra a szankciókra, amelyeket az Egyesült Államok léptetett életbe ismét Teheránnal szemben kilépése után. A 2015-ös megállapodásban részes többi ország – Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Kína és Oroszország – ugyanakkor azon dolgozik, hogy megmentse az atomalkut, és közvetítsen a felek között.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp