Zsidó szempontból Orbán kormánya közelít az ideálishoz az EMIH egyik rabbija szerint

Glitzenstein Sámuel rabbi több más zsidó vezetővel együtt a JTA-nek nyilatkozott egy, a Jobbikkal való baloldali összefogásról szóló cikkben.

Glitzenstein Sámuel szerint a Fidesz nem jelent fenyegetést a zsidóságra. Az EMIH rabbija arról is beszélt, hogy mind az EMIH, mind pedig a Mazsihisz magas értékű ingatlanokat és anyagi támogatást kaptak a kormánytól az utóbbi években. Ezekből új iskolák, zsinagógák jöttek létre.

Orbán Viktor a Siratófalnál. Mögötte Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija. (Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs/MTI)

Akik pedig az antiszemitizmus elleni küzdelemről beszélnek, és közben a Jobbikkal való összefogást támogatják, azok képmutatóak és közömbösek a zsidók elleni gyűlölet iránt, véli Glitzenstein.

A JTA cikke egyébként részletesen foglalkozik a közelgő önkormányzati választásokon lehetséges Jobbik-baloldali összefogással. Amit a cikk szerzője szerint egyes baloldali zsidók, még a Mazsihiszen belül is támogatnak, a Jobbik korábbi durva antiszemitizmusa ellenére.

A cikkben Glitzenstein rabbin kívül megszólal még Feldmájer Péter, a Mazsihisz korábbi elnöke, aki szerint az elmúlt években a Mazsihisz kevésbé kritikus a Jobbikkal szemben. Feldmájer arról is beszél, hogy a Mazsihiszen belül valaki kitalálta, hogy a baloldalnak együtt kellene működnie a nácikkal a Fidesszel szemben. A korábbi hitközségi vezető szégyenletesnek és árulásnak nevezte ezt a fajta együttműködést.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke a lapnak cáfolta, hogy a hitközség támogatná a Jobbikkal való együttműködést, és hozzátette, hogy egyetlen párttal sem kötnek szövetséget. Heisler kétségbe vonta a Jobbik őszinteségét azzal kapcsolatban, hogy most már ellenzik az antiszemitizmust, a párt vezetői ugyanis korábban tettek antiszemita kijelenéseket.

Jobbik szimpatizánsok egy varsói demonstráción menetelnek 2015-ben

Schönberger András, a Marom vezetője úgy látja, hogy elméletileg ma Magyarországon már a Fidesz a szélsőjobboldali párt és a Jobbik lett a jobbközép párt, bár még mindig a szélsőjobb felé közelítve. Schönberger szerint ezzel együtt a Jobbikkal való baloldali összefogás kudarcra van ítélve.

A JTA-nek Kőbányai János író, a Múlt és Jövő főszerkesztője is nyilatkozott, aki a kétségbeesés szüleményének nevezte a Jobbikkal való „ostoba koalíció” támogatását. Kőbányai ugyan elutasítja az együttműködést, de osztja a baloldal kétségbeesését. Az író szerint Orbán lebontja a demokráciát, átírja a történelmet, beleértve a holokausztét és korlátozza a szabadságjogokat.

„Attól tartok ilyen körülmények között egyetlen zsidó sem akarna olyan zsinagógákba járni, amelyeket Orbán segít megépíteni” – osztja meg aggodalmát Kőbányai.

A Kibic korábbi cikkei a témában:

A Jobbik és a baloldali ellenzék szövetkezése miatt aggódik a Zsidó Világkongresszus elnöke – Kibic Magazin

Aggodalmának adott hangot Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke amiatt, hogy jelek szerint szövetséget fontolgat a Jobbikkal a magyar ellenzék más részének több politikusa. Ronald S. Lauder a WJC honlapján megjelent beszámoló szerint kijelentette, hogy nemrégiben Magyarországon járt, mivel az utóbb hónapokban olyan hírek jutottak el hozzá, melyek szerint néhány ellenzéki politikus kész arra, hogy „esetleg szövetségre lépjen a szélsőséges Jobbik párttal”.

A te nácid, az én szövetségesem – Kibic Magazin

Rendes jobbikosnak azt nevezzük, aki náci maradt, de fideszes lett. – Gomperz Tamás véleménycikkét ajánljuk a hvg.hu-ról. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kétféle jobbikos van. Az egyik csoportba az antiszemita, náci jobbikosok tartoznak, akiket arról lehet felismerni, hogy együttműködnek azzal a baloldallal, amelyet a zsidó bevándorláspárti Soros irányít a háttérből.

Lemond mandátumáról a zsidózó jobbikos képviselő – Kibic Magazin

Lemond országgyűlési képviselői mandátumáról Szávay István; a jobbikos politikus ezt hétfőn jelentette be a Facebook-oldalán. Az ellenzéki politikus az ügy miatt korábban már lemondott országgyűlési jegyzői és a Jobbikban betöltött frakcióvezető-helyettesi tisztségéről.

A Jobbik mellett kampányolt a vásárhelyi zsidó hitközség elnöke – Kibic Magazin

A Jobbik nem náci párt, mondta Erdélyi Miklós, ezért ő Kiss Attila támogatására kéri az embereket a hódmezővásárhely-makói választókerületben. A helyi zsidó hitközség elnökéről néhány hete írtunk, amikor az kavart port Hódmezővásárhelyen, hogy egy szórólap azzal vádolta a hitközség elnökét, hogy kampányolt a helyi ellenzéki jelölt, Márki-Zay Péter mellett.

Vona Gábor a Spinozában próbálta bizonygatni, hogy már nem veszi fel többé a gárdamellényt – Kibic Magazin

Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Spinoza Színház politikai beszélgetés-sorozatának volt a vendége, ami már előzetesen nagy felháborodást okozott. Vona az este folyamán végig azt próbálta bizonygatni, hogy a zsidózós, gyűlölködő, szélsőséges párt már a múlté, hiszen mindenki, tehát ők is képesek lehetnek a változásra.

Az nem elég, hogy jó, legalább már nem zsidóznak – Kibic Magazin

A Jobbik Hanukája: Hová álljanak a zsidók? címmel szervezett a Mazsihisz kerekasztal-beszélgetést a Bálint Házba. Az este folyamán Hont András újságíró Kiss Henriettel, a Mazsihisz alelnökével, a Scheiber Sándor Gimnázium, Általános Iskola igazgató-helyettesével, Ceglédi Zoltán politológussal, Darvas Istvánnal, a Bét Jehuda zsinagóga rabbijával és Köves Slomóval, az EMIH vezető rabbijával beszélgetett volna.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp