Izrael népe él, és egy hétig itt fog sportolni Budapesten

Tegnap este tartották meg a 15. Maccabi Európa Játékok megnyitóünnepségét. Az MTK stadionjában megrendezett esemény hangulatosra, de túlságosan is hosszúra sikerült.

1929 után először rendezik meg Közép-Európában a Maccabi Európa Játékokat. Akkor Prága volt a helyszín, most pedig Budapest ad otthont a kontinens legnagyobb zsidó sport és közösségi eseményének. A Hidegkúti Nándor Stadionban megrendezett megnyitó ünnepség ennek megfelelően volt látványos, hangulatos, viszont túlságosan is hosszúra elnyújtott. 

A brit delegáció tagjai bevonulnak a 15. Maccabi Európa Játékok nyitóünnepségén (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Az már a helyszínhez érkezve feltűnt, hogy Orbán Viktor nem beszélt a levegőbe, amikor azt mondta a nála látogató Maccabis küldöttségnek, hogy Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa. A szervezők láthatóan komolyan vették a biztonság kérdését, a stadiont ugyanis nem csak nagy számú rendőr és biztonsági ember védte, de két Combino villamos is a Hungária körút felüli oldalról. 

Bent a stadionban azonban már nem volt érzékelhető, hogy minden a biztonsági intézkedéseknek lenne alárendelve, ami ilyenkor azért a hangulat rovására mehet. A jó hangulatról viszont leginkább a játékok résztvevői gondoskodtak, már ameddig ki nem fáradtak az eléggé túltolt műsortól, a művészeti betétek és beszédek (összesen hat darabot számoltam meg) sokaságától. A szemközti lelátón helyet foglaló, a zászlók alapján zömében külföldi sportolók és kísérők például már attól hangos üdvrivalgásban törtek ki, hogy a hangosbemondón bejelentették, megérkezett a helyszínre Áder János köztársasági elnök.

Maga az esemény egy elég hagyományos koreográfia szerint zajlott. Aki látott már életében legalább egyetlen olimpiai megnyitót, annak semmi meglepetést nem tartogatott az este. De nem is kellett semmi különlegeset produkálni, hiszen a Maccabi Játékok nem a közönségnek szól, itt nincsenek sztárok vagy látványos sportteljesítmények. Ez egy amatőr sportrendezvény, aminek leginkább a zsidó közösség, az összetartozás áll a középpontjában, és az a lényege, hogy a világ különböző részeiről érkező résztvevők jól érezzék magukat együtt.

A magyar delegáció tagjai bevonulnak a 15. Maccabi Európa Játékok nyitóünnepségén (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

A sportolók bevonulásával rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy ez utóbbi kritérium teljesült, az esemény hangultatát ugyanis nem a látványos fényjáték, a harsány műsorvezetők vagy a kötelező művészeti betétek adták meg, hanem maguk a résztvevők. 

A bevonulási ceremónia első csapata Izrael volt, amely a Maccabi Európa Játékok történetében az eddigi legnagyobb számú küldöttségével érkezett. Az izraeli elsőség talán olyasmi hagyomány lehet, mint amikor az olimpiákon a görögök vonulnak be először. Izraelt aztán már ábécé sorrendben követték a többi országok képviselői, utoljára a magyar delegáció érkezett meg a stadionba. 

Igazi meglepetést csak a legnagyobb létszámú német csapat okozott, amely soraiban feltűnt Dárdai Pál korábbi magyar válogatott labdarúgó. A németek még azzal tűntek ki, hogy kabbalafigurájuk is volt két mackónak öltözött illető személyében. 

A német delegáció tagjai bevonulnak a 15. Maccabi Európa Játékok nyitóünnepségén (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Ami a többi csapatot illeti: a legjobban öltözöttek az olaszok voltak, a legjobb táncos koreográfiát a brazilok adták elő, a leglelkesebbek pedig a franciák voltak, akik még a közönséget is megmozgatták volna, de a lelátókon ülők nem igazán hagyták magukat. Furcsa volt látni viszont, hogy még Gibraltárból is több résztvevő érkezett a játékokra, mint Lengyelországból, bár az európai zsidóság történelmére visszagondolva ez talán nem is annyira meglepő.

Ez a történelem az este folyamán többször is visszaköszönt. Verő Tamás főrabbi imát mondott a II. világháború idején meggyilkolt zsidó sportolók emlékére, és több felszólaló is utalt arra, hogy a holokauszt borzalmai ellenére itt vannak több ezren, hogy részt vegyenek a zsidó élet ünnepén. Többször elhangzott az esemény legfontosabb üzenete héber nyelven: Ám Jiszrael cháj, azaz Izrael népe él! 

Áder János köztérsasági elnök, aki mint kiderült a játékok fővédnöke is egyben, a magyar sporttörténelem első hőseiként emlegette a zsidó származású Kemény Ferencet és Hajós Alfrédot. „Büszkék vagyunk zsidó honfitársainkra, akik a saját teljesítményükkel közös önbecsülésünket gyarapították egykor, és gyarapítják ma is” – mondta az államfő. Motti Tichauer, az Európai Maccabi Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a zsidóság igenis Európához tartozik, Ronald Lauder, a Zsidó Világszövetség vezetője pedig azt hangsúlyozta, hogy azért repült idáig New Yorkból, hogy elmondhassa, büszke a zsidó népre.

Keleti Ágnes holokauszt-túlélő, ötszörös olimpiai bajnok tornász és Polgár Judit kétszeres sakkolimpiai bajnok, sakk Oscar-díjas nemzetközi nagymester, miután meggyújtották a lángot a 15. Maccabi Európa Játékok nyitóünnepségén (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

A nagyjából háromórás esemény azonban láthatóan kimerítette, nem csak a közönséget, de a résztvevő sportólat is, akik egy idő után a pálya – amúgy érthetetlen módon – üresen hagyott felében kezdtek el kóvályogni, majd lassan elszivárogtak a stadionból. Így a megnyitó ünnepség csúcspontjának számító lánggyújtásra már alig maradt valaki a helyszínen. A játékok lángját valamikor jóval este tizenegy óra után végül Polgár Judit és Keleti Ágnes lobbantotta fel, és ezzel hivatalosan is kezdetét vette a 15. Maccabi Európa Játékok.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp