Kilencezer évvel ezelőtti városra bukkantak a régészek Jeruzsálem közelében

Az egész világon ritkaságnak tekinthető méretű településen két-három ezren élhettek, ami az újkőkorban rendkívül nagy településnek számított.

“Motza neolitikus településének felfedezése nagy érdeklődést vált ki a tudományos világban, és megváltoztatja eddigi ismereteinket a régió újkőkori korszakáról. Eddig úgy vélték, hogy Júdea területe üres volt, és ilyen méretű helyek csak a Jordán folyón túl és a Földközi-tenger északi partvidékénél léteztek” – méltatták a régészek a leletek jelentőségét.

Az izraeli régészeti hatóság (IAA) azért kezdett feltárásokba a Jeruzsálem szomszédságában lévő Motza nevű kisvárosnál, mert Jeruzsálem új bejáratának építésekor leletekbe ütköztek a markológépek, amikor alagutakat ástak a Tel-Avivból vezető egyes főúttól Jeruzsálem déli részei felé.

A megtalált tárgyak alapján már kilencezer évvel ezelőtt is kereskedelmi kapcsolatban állhattak az emberek távoli tájakkal, hiszen a sírokban ismeretlen eredetű köveket, anatóliai (mai Törökország) obszidiánt, és földközi-tengeri, valamint vörös-tengeri kagylókat is találtak, és több felől érkezett, több stílusban készített karkötők is voltak.

A fejlett raktározási technika egyben intenzív mezőgazdálkodást is jelez. A településen fellelt állati csontok arra utalnak, hogy ekkoriban kezdtek áttérni a vadászatról az állattartásra, egyre nagyobb szerepet kapott nyájaik legeltetése, s egyre inkább háttérbe szorult a vadak elejtése.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp