Szöulban emlékezett meg a Hableány áldozatairól Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

A Budapesti Fesztiválzenekar felállva adott elő egy koreai dalt a dunai hajóbaleset áldozataira emlékezve.

„Az egész ország nevében beszélt Fischer Iván, hatalmas ereje volt a szavainak. Ami a felvételen nem látszik, az a sok száz könnyes szem velünk szemben. Alig tudunk énekelni, olyan pillanatok ezek. Köszönjük, hogy Önök ilyenkor is velünk vannak. Még három városban emlékezünk”

– írta a BFZ Facebook-oldalán Bíró Ági, a zenekar egyik hegedűművésze.

Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar vezetője nemrég jelentette be, hogy a négykoncertes dél-koreai turnéjukon minden fellépés előtt megemlékeznek a május 29-én Budapesten egy baleset következtében elsüllyedt Hableány sétahajó áldozatairól. A Hableány fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét koreai utast sikerült kimenteni, a többiek az életüket vesztették.

„Szeretnénk, ha tudnák, hogy sok magyar, budapesti, a zenekar tagjai és személy szerint én is, osztozunk érzéseikben és fájdalmukban”

– mondta a koncert előtt Fischer Iván. A karmester hozzátette, hogy szeretnének egy kis vigaszt nyújtani az áldozatok családjának, ezért az összes áldozat tiszteletére előadnak egy koreai dalt, amely a végtelen várakozásról szól.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp