Emberként viselkedni: Schmidt Mária és a zsidó viselkedés

“Fogalmam sincsen, mit is jelent zsidóként viselkedni.” – Radnóti Zoltán írását ajánljuk a magyarnarancs.hu oldalról Schmidt Mária kijelentésével kapcsolatban, amely szerint Soros nem volt zsidó, mert nem viselkedett zsidóként.

Sebaj, Schmidt Mária ezentúl majd útbaigazít, ha a német kultúrát már kiosztotta, kik az igazi zsidók és hogyan kell kiérdemelni, milyen viselkedéssel, hogy közéjük tartozzon az ember.

Nekem ez nagyon (nem) tetszik.

Mert úgy tűnik, az örökös főigazgató asszony szerint – és most előfordulhat az is, hogy sarkítok, de szándékosan teszem – kell lennie egy viselkedési kódexnek, amelyben le van írva: a zsidóknak így kell viselkednie, a nem zsidóknak meg amúgy.

Aki tudja, ki az igazi, a mélymagyar és ki lehet maximum híg vagy egyenesen jött-magyar és le is osztályozza honfitársait ezek szerint a kategóriák szerint, az előbb-utóbb zsidóságteljesítményt is elkezd majd mérni. Ha egy üzlet beindul. Kár volt ezt elkezdeni, de nem volna késő még gyorsan abbahagyni.

A Hír Tv Sajtóklubjában az EP-választások után hangzott el ez a mondat:

„Az ellenzéki szavazók azt a két ágens pártot tisztelték meg bizalmukkal, a DK-t és a Momentumot, aminek aztán az égvilágon semmi köze nincs ehhez az országhoz, nem is tudom milyen útlevél lapul a zsebükben, de élek a gyanúperrel, hogy nem magyar.”

Az örökös főigazgató asszony szerint így kell viselkednie (kommunikálnia) egy magyar honfitársunknak? Meg lehet mondania hozzávetőleg 900 ezer másik magyar képviselőiről, hogy ők valamilyen alapon nem elég magyarok? Magyarként viselkedik, aki ilyet beszél?

Igen, olyan magyarként, aki otrombán és igaztalanul megbántja honfitársai tömegeit.

A teljes cikk itt olvasható:

Emberként viselkedni: Schmidt Mária és a zsidó viselkedés

„Kisfiam, azt mondtam, viselkedjél!” Az emberek viselkednek, ez hozzátartozik a társadalmi együttélés alapszabályaihoz. Persze, mindenki másként viselkedik, ahogy Terentius szállóigéje tartja: „Ember vagyok, semmi sem idegen tőlem, ami emberi”. Majdnem bármi belefér. De azért a viselkedés kultúrája mégiscsak bizonyos közösségen alapul, közös illemtudásunk szerint nem kéne, hogy beleférjen megmondani, ki viselkedik és ki nem „zsidóként”, hogyan kell „zsidóként viselkedni”.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp