Trumpról neveztek el egy települést a Golán-fennsíkon

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Az izraeli kormány a Szíriától elfoglalt Golán-fennsíkon ülésezve vasárnap úgy döntött, hogy települést hoznak létre a térségben, amelyet az amerikai elnökről neveznek el.

„A Golán izraeli és mindig az is marad” – jelentette ki Benjámin Netanjahu ügyvezető miniszterelnök, aki „Izrael igen nagy barátjának nevezte Trumpot”, mert olyan döntést hozott, amelyet előtte még senki. 

A kormányfő ezzel arra utalt, hogy Donald Trump március 25-én Izrael részeként ismerte el a Szíriától az 1967-es, hatnapos háborúban elfoglalt és 1981-ben annektált területet. A nemzetközi közösség a fennsík északi részének bekebelezését nem ismeri el.

Az új, mostantól hivatalosan Ramat Trump-nak, azaz Trump-magaslatnak nevezett telepet még fel kell építeni. Egyelőre négy telepes család él a kiválasztott helyen. A tervek és a költségvetés még nem készültek el hozzá.

Éppen ezért több ellenzéki képviselő is olcsó kampányfogásnak minősítette a település létrehozásának bejelentését. Izraelben ugyanis újra választásokat tartanak idén szeptemberben, miután Netanjahunak nem sikerült a kormányalakítás.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp