A lány, aki túlélte Mengele kísérleteit

A négy koncentrációs tábort túlélő, szlovákiai magyar nő, Stern Rózsa Ibolya hetven évvel a történtek után mesélte el, hogy milyen szörnyűségeken ment keresztül Joseph Mengelének köszönhetően a koncentrációs táborban. Emlékeiből A Mengele-lány címmel Veronika H. Tóth újságíró írt regényt. Ma kezdődik az Ünnepi Könyvhét az ország különböző pontjain.

Mengele a holokauszt irodalmának visszatérő szereplője, hiszen az egyik legkegyetlenebb, közvetlenül a legtöbb halált okozó náci tiszt volt, aki ráadásul elkerülte a számonkérést a háború után. Dél-Amerikába menekült, és nem találtak rá a nácivadászok, halálát végül egyszerű fulladás okozta úszás közben.

Arról, hogy pontosan miket művelt a náci orvos Auscwitz-Birkenauban, most egy újabb visszaemlékezést olvashatunk. A négy koncentrációs tábort megélt „Mengele-lány”, Viola Stern Fischer igaz történetét Veronika H. Tóth újságíró írta meg. Viola, korábbi nevén Ibolya az egyike volt azon keveseknek, akik túlélték a haláltábor rettegett orvosának embertelen kísérleteit.

„Mengele-lány voltam. Egyike a sokaknak, akiknek el kellett viselniük a kísérleteit. Egyike a keveseknek, akik ezt túlélték. És talán az egyetlen, aki legyőzte – a doktor és a csapata olyasmiket művelt velem, hogy valójában soha nem részesülhettem volna az élet legnagyobb ajándékában: nem tarthattam volna a kezemben a saját gyermekemet. Kétszer győztem le őket, két csodálatos lányom van”

 

A Mengele-lány bemutatója a Margó Irodalmi Fesztiválon lesz, a szerzővel és Mészáros Tünde fordítóval Oláh Andrea beszélget. Mikor? Június 15-én 17.30-kor. Hol?A PIM Dísztermében.

További információk a könyvről:

http://konyves.blog.hu/2019/06/05/mengele-lany

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp