Film készül a magyar származású 99 éves nürnbergi főügyészről

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Az erdélyi magyar családból származó Ben Ferencz minden idők legnagyobb háborús bűnökkel foglalkozó perének főügyésze volt. Többek között 22 náci bűnöst állított bíróság elé, akik 1 millió ember haláláért lettek elítélve.

„Megtisztelő, hogy részt vehettem ebben a munkában”, mondta Ferencz. „Sosem gondoltam volna, hogy 27 évesen ott állok majd a nürnbergi bíróságon, és a nácikat fogom perbe fogni, és hogy az egész életemből egyszer film készül. Századik életévemben járok, ezért úgy voltam vele, vagy most vagy soha.”

Ferencz Erdélyben született 1920-ban egy magyar családban, majd 10 hónapos korában emigráltak az USA-ba, hogy elmeneküljenek a románok elől, akik akkoriban is üldözték a zsidókat. A család New Yorkban telepedett le. Ferencz a Harvardon tanult, és a háborús bűnökről írt könyvet akkoriban. 1943-ban szerezte meg a diplomáját. Ezután csatlakozott az amerikai hadsereghez, és később tagja lett a háborús bűnökkel foglalkozó csoportnak. A feladata az volt, hogy bizonyítékokat gyűjtsön a háborús bűnökről, ezért 1945-ben elküldték azokba a koncentrációs táborokba is, amelyeket az amerikaiak szabadítottak fel.

Ben Ferencz

Ezután választották Ferenczet minden idők legnagyobb háborús bűnökkel foglalkozó perének főügyészévé. A tárgyalás 1945 november 20-tól 1946 október 1-ig tartott. Először 22 náci bűnöst állított bíróság elé, akik 1 millió ember haláláért lettek elítélve. Ferencz később ügyvédként képviselte a holokauszt zsidó áldozatait, hogy kárpótlást ítéljenek meg nekik, majd segédkezett a Nemzetközi Büntetőbíróság felállításában.

Ferencz jelmondata egész életében az volt: „törvényt a háború helyett”.

A film a nürnbergi tárgyalások főügyészéről szól majd. Barry Ayrich és Patrice Theroux producerek szerezték meg a megfilmesítés jogait, írja a The Algemeiner. Ayrich, Theroux és Ferencz nem először dolgoznak együtt, korábban dokumentumfilmet is készítettek Ferencz életéről Perbe fogni a gonoszt címmel. A filmet 2018-ban mutatták be, és a Netflixen is megtekinthető.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp