70. születésnapja alkalmából köszöntötte fel Orbán Viktor az antiszemita zenészt

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Schuster Lóránt egy üveg bort is kapott a miniszterelnöktől, aki a zenész munkásságát méltatta. Schuster azonban előadóművészi tevékenysége mellett a zsidózásban is szép teljesítményt tudhat magáénak.

Saját Facebook-oldalán büszkélkedett el Schuster Lóránt, a P. Mobil együttes vezetője azzal a levéllel, amelyet Orbán Viktor küldött neki 70. születésnapja alkalmából, vette észre a 444. A zenész bejegyzése szerint a miniszterelnök köszöntőjét Kovács Tamás protokollfőnök személyesen vitte el neki egy üveg jófajta bor kíséretében.

Schuster Lóránt (Fotó: Wikipédia)

A lap megjegyzi, hogy Orbán szerencsére Schuster zenei teljesítményét, illetve zenekari menedzseri tevékenységét emelte ki köszöntőjében, és nem a MIÉP-es időkben csúcsra járatott zsidózása kapcsán méltatta a rockzenészt.

Schuster Lóránt ugyanis MIÉP-es korszakában, de még jóval azután is rendre tett rasszista, cigányellenes és antiszemita kijelentéseket. Utóbbiból egy rövid guglizás után össze is gyűjtöttünk itt néhányat:

  • 1999-ben a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottságágában a zsidómentő svéd diplomatát Vlagyimir Iljics Wallenbergnek nevezte,
  • 2009-ben Tiszaeszláron – ahol szélsőjobbosok éppen arra a Solymosi Eszterre emlékeztek, akit szerintük zsidók gyilkoltak meg rituális módon – azt kérdezte, hogy „Régen a magyarok ácskapoccsal szegezték oda a turbánt az elfogott törökök fejéhez. El tudjátok-e ezt képzelni kipával?” (a közönség amúgy el tudta képzelni),
  • 2016-ban egy jobbikos rendezvényen azt fejtegette, hogy a Cion bölcseinek jegyzőkönyvében már előre megírtak mindent, ami szerinte „persze hamisítvány, de nagyon kitűnő hamisítvány, mert minden úgy történik, ahogy le van benne írva”. Majd hozzátette: „A történelem arról szól, hogy hogyan kell megcsinálni az Európai Egyesült Államokat. A világot négy részre osztva, izraeli központtal, és a többi”.

Schustert mindezek ellenére kedveli az Orbán-kormány, 2016-ban például Varga Mihály pénzügyminiszter tüntette ki, méghozzá „a gazdaság érdekében végzett kimagasló, példamutató tevékenységéért”. 

A kormány idén március 15. alkalmából két olyan irodalmárt is kitüntetésben részesített, akik korábban többször tettek antiszemita és rasszista kijelentéseket. Takaró Mihály és Döbrentei Kornél kitüntetése ellen a Mazsihisz és a Tett és Védelem Alapítvány is közleményben tiltakozott.

Mazsihisz: Egy nemzeti ünnepen elég lenne egy antiszemita irodalmárt kitüntetni – Kibic Magazin

Március 15. alkalmából a kormány kitüntetett két olyan irodalmárt is, akik korábban többször tettek antiszemita és rasszista kijelentéseket. A Mazsihisz közleményben reagált a történtekre. „Döbrentei Kornél írói munkásságának antiszemita vonatkozásaiból bő válogatást kínál az internet.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp