Elhunyt Izrael első asszonya – a Mazsihisz is búcsúzik tőle

Nehama Rivlint majdnem 50 évnyi házasság kötötte Reuven Rivlinhez, Izrael államelnökéhez, aki tudósként, művészetrajongóként, sérült gyerekek vigasztalójaként önjogán is nagyra becsült, elismert ember volt.

Ő már ott született az országban, csak az ország nem született még meg, amikor megérkezett 1945-ben, 74 éve. Szülei bevándorlók, a pogromok hazájából, Ukrajnából érkeztek az úttörők nemzedékével egy mosávba. A lányuk a Nehámá nevet viselte, amelynek jelentése „vigasz”. A név kötelez, így élt, vigasztaló volt.

Nehama és Reuven Rivlin

Az élet érdekelte, a biológiai, az állatok, később az állatok viselkedése, az etológia, mint nálunk Csányi Vilmost. Kutató volt, önálló ember és sok gyermek édesanyja, három közös gyermekük volt Reuven Rivlinnel, akihez 48 éve, 1971-ben ment hozzá, Rivlinnek volt még egy gyermeke előző házasságából.

Tudós volt, édesanya volt, de tanult még mellé művészettörténetet is, rajongott az életért akkor is, ha a művészetben mutatta fel, fogalmazta meg magát.

Nagymamaként, amikor visszavonult, amikor lett volna igazán ideje a sérült gyermekek bíztatására, hogy mindannyian valamilyen rejtett vagy látható hendikeppel küzdünk, nincs ok rá, hogy ne éljenek teljes életet, amikor ráért volna figyelni arra, ami igazán érdekelte, amikor kellő befolyást is kapott, kellő figyelmet ahhoz, hogy igazán vigasztalni tudhasson. Már súlyos beteg volt, tüdőbeteg, aki körül fogyott a levegő, csak a mosoly, a bíztatás nem fogyott. Ment a férjével, mindig, mindenhová, ahová egyáltalán lehetett. Tanítottak azzal is, ahogyan szerették egymást.

Volt rá remény, hogy felépült, nem így lett, 74 évesen elment az Eljövendő Világba.

De nem szűnt meg vigasztalni. Legyen vigasz az emléke, továbbra is.

Búcsú Izrael első asszonyától: elhunyt Nehama Rivlin | Mazsihisz

Majdnem 50 évnyi házasság kötötte Reuven Rivlinhez, Izrael államelnökéhez a tudósként, művészetrajongóként, sérült gyerekek vigasztalójaként önjogán is nagyra becsült, elismert ember volt. Ő már ott született az országban, csak az ország nem született még meg, amikor megérkezett 1945-ben, 74 éve. Szülei bevándorlók, a pogromok hazájából, Ukrajnából érkeztek az úttörők nemzedékével egy mosávba.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp